Még kérkedik is a pécsi cég a falvak átverésével

Nem működő géppel és esélytelen pályamunkákkal vert át egy pécsi kft. több dunántúli önkormányzatot. Ráadásul a cég a honlapján még dicsekszik is az el nem végzett munkákkal. Az átvert települések vezetői dühöngenek.
Beremend önkormányzata 2013-ban be akart indítani egy betonlapgyártó üzemet. Az állástalanságtól sújtott, 2500 lelkes dél-baranyai nagyközség irányítói azt tervezték, hogy az üzem közmunkásokat foglalkoztat majd, s ezért a Start-programra pályázva remélték finanszírozni a vállalkozás beindítását. A település nyert is 54 millió forint támogatást a programra. Beremend hétmillióból vett egy lapgyártógépet, a pénz nagyobb felét a közmunkások betanítására és bérére tervezték fordítani. Az üzem azonban sosem indult be, mivel a megvásárolt gép nem működik.
Nem ez volt az első rossz üzlet az Erdőért Kft.-vel
Nem ez volt az első rossz üzlet az Erdőért Kft.-vel
Laufer László / Népszabadság

A fentiekről egy a lapunkhoz küldött levélből értesültünk. A bejelentés igaznak bizonyult. Theisz Ferenc, a község kormánypárti polgármestere nem szívesen beszél az ügyről, mivel ő csak 2014 októbere óta tölti be posztját, s nem akarja elődjét, Orsokics Istvánt okolni. Annyit elmond, hogy a korábbi polgármester akkor hibázott, amikor a községbe hozta a pécsi székhelyű Erdőért 2006 Kft.-t. A cég által a falunak eladott betonlapgyártó gép ugyanis – valószínűleg – javíthatatlan. A jelek szerint ez egy házilag összetákolt masina. Amúgy egy új betonlapgyártó gép 1,6 millió forintba kerül, vagyis Beremend sokszoros áron vette meg az ócskavas értékű selejtet.

Mellesleg Beremendnek nem ez volt az első rossz üzlete az Erdőért Kft.-vel, a község 2012-ben szerződött először a céggel. Akkor a település belefogott egy termálvizes programba, annak érde­kében, hogy az önkormányzat intézményeit a föld mélyéből nyert víz melegével fűtsék. A termálpályázatot az Erdőért írta meg 38 millióért. Amikor közelgett a támogatási tender beadási határideje, a polgármester zárt ülésen arra kérte a képviselőket, hogy mégse adják be a pályázatot, mivel – információi szerint – nem nyerhetnek. Theisz – akkor még „mezei képviselőként" – ellenkezett, ám a testület független többsége megszavazta a polgármester javaslatát. A pályázatra költött összeget így kidobták az ablakon.
Ráadásul a pályamunkát Theisz nem találja az irattárban.

A jelenlegi polgármester levélben arra kérte az Erdőért Kft.-t, hogy juttasson el hozzá a termálpályázatból egy másodpéldányt, hátha lehet majd vele később támogatást nyerni, ám a levél bontatlanul visszajött. Theisz Ferenc most már úgy gondolja, hogy elődje azért nem akarta benyújtani a termálpályázatot, mert szembesült vele, hogy értéktelen, s „nem állt volna meg" a zsűri előtt.

Szerettem volna megkérdezni Orsokics Istvánt minderről, ám a volt polgármester nem nyilatkozott. A 46 éves férfi azt mondta, elfáradt, nem akar már foglalkozni Beremend ügyeivel.

Az interneten elérhető az Erdőért honlapja. A cég elsősorban az energetikai beruházások pályázatírására hirdeti magát, referenciái között felsorol másfél tucat települést, közte Beremendet is. Felhívtam a sorolt településeket, ám jót sehol sem mondtak az Erdőértről. A referenciák közt említett Csurgón és Marcaliban nem is hallottak a kft.-ről. Ahol meg igen, ott káromkodva szidták a céget. Akadt, aki úgy fogalmazott: reméli, a börtönben végzik az ilyen vállalkozók. Magyarbóly polgármestere, Blázsovics Attila elmondta, hogy faluja a héten nyert a bíróságon jogerősen ötmillió forintot a kft. ellen egy sikertelen pályázat miatt. Nagymányok első embere, Karl Béla is ötmilliót követel a kft.-től, hasonló okokból.

Az Erdőértet szidó polgármesterek mindegyike elmondta, hogy a kft. részéről Matáncsi János, a cég szakmai igazgatója tárgyalt velük, a szerződéseket is ő szignálta. A Szigetváron élő Matáncsi a cégbírósági adatok alapján nem rendelkezik aláírási joggal. Telefonon elértük Matáncsi Jánost, ő azt mondta, nyilatkozik, ám fél óra múlva visszalépett.

Az Erdőért Kft.-re haragvó polgármesterek egyike utóbb felhívott:

– Csúnya ügy, ugye? – kérdezte halkan.

– Nem szép, és úgy vélem, magukkal kibabráltak. De a brókerügyekhez képest ez a bolha hátán egy pörsenés.

– Lehet, de a bolháknak ez is eléggé fáj.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.