galéria megtekintése

Kétszáznegyvenmillió kéthavi munkáért – horribilis pénzekből írhatnak a budapesti olimpiáról

Az olimpiai hatástanulmány elkészítésével nem fejeződött be a Price­waterhouseCoopers és a kormány együttműködése. A tanácsadó cég ezúttal két hónapnyi munkáért 240 milliót kapott, ügyvezetője pedig már a 2024-es pályázatot koordináló állami-önkormányzati tulajdonú Budapest 2024 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Két hónapnyi munkáért kapott újabb 240 millió forintos megbízást a fejlesztési minisztériumtól a 2024-es budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányát korábban 480 millióért elkészítő PricewaterhouseCoopers (PwC) nemzetközi tanácsadó cég. A december végén aláírt és február végéig szóló szerződést – amelynek eddig csak a ténye volt ismert, a tartalma nem – az Együtt kérte ki.

Olimpiai bajnokok és sportvezetők is támogatják, hogy Budapest pályázzon az olimpiára
Olimpiai bajnokok és sportvezetők is támogatják, hogy Budapest pályázzon az olimpiára
Földi Imre / Népszabadság

A megbízás már korábban is felkeltette a Népszabadság érdeklődését, hiszen a PwC előző, csaknem félmilliárdos megbízása tavaly április végétől október végéig szólt, és az 1372 oldalas, lapunkban bemutatott megvalósíthatósági tanulmány összeállítása mellett kiterjedt a pályázati kérdőív elkészítésében való részvételre is.

 

Ehhez képest az újabb, hozzávetőleg negyedmilliárdos szerződés kézzelfogható eredménye egy mindössze 60 oldalas dokumentum. A pályázati kérdőív ugyanis három részből áll, az első a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kérdésére adott válaszokat tartalmazza legfeljebb 60 oldalon. Pataki Márton, az Együtt képviselője ezért azt gyanítja, hogy a PwC további százmilliós megrendeléseket kaphat a második és a harmadik fázisban a játékok helyszínének 2017. őszi kijelöléséig.

Az nem állítható, hogy a tanácsadó cég oldalanként négymillió forintért dolgozna, mert a vállalt munka része a megváltozott pályázati követelmények felmérése, workshopok szervezése, a NOB 89 kérdésének megválaszolása, illetve az ehhez szükséges stratégia és háttéranyagok elkészítése is.

Az viszont tény, hogy a pályázati kérdőívre adott válaszokat arra a hatástanulmányra lehet alapozni, amelyet a PwC csaknem félmilliárdért már leszállított. Ezt erősíti, hogy a tanácsadó cég sorra hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban – azaz verseny nélkül – ­nyeri a közbeszerzéseket, mondván, a 2012-es olimpia rendezését ­előkészítő, 2002-ben ugyancsak általa elkészített megvalósíthatósági tanulmány átdolgozását végzi. Újdonság, hogy a munkában két alvállalkozó is részt vett, az Event Knowledge Services S.A., illetve az M. Integrated Solutions PLC.

A döntéshozók és a PwC együttműködése olyannyira harmonikus, hogy a jelen szerződést a tanácsadó cég képviseletében aláíró Fekete Miklós ma már a Budapest 2024 Zrt. vezérigazgatója. A céget 50-50 százalékban tulajdonolja a Fővárosi Önkormányzat, illetve a Magyar Olimpiai Bizottság.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.