galéria megtekintése

„Kétszáz oldal semmi” - kiborultak Schmidt Mária anyagától

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 06. számában
jelent meg.


Czene Gábor
Népszabadság

Különös dolgok történnek a Sorsok Háza körül. A koncepciót nem az épülő emlékközpont vezetésével megbízott Schmidt Mária, hanem Lázár János küldte szét a minap: a miniszter március elsejéig várja a javaslatokat. A lapunk által megkérdezett szakértők véleménye lesújtó.

Az előzetes kiállítási és szakmai koncepció 2013. szeptember végén született, de a kísérőlevél tanúsága szerint a miniszter is csak a közelmúltban kapta meg, az építtetőnek kijelölt Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. bocsátotta a rendelkezésére.

Fókuszban a Sorsok Háza
Fókuszban a Sorsok Háza
Mirkó István / Népszabadság

A lapunk birtokában lévő koncepciót a Schmidt Máriához kötődő Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány készítette az MNV Zrt. megbízásából. A Schmidt Mária által jegyzett anyag kereken kétszáz oldal, ebből több mint százhetvenet elfoglal a fotókat, térképeket, táblázatokat tartalmazó melléklet. Maga a koncepció tehát nem egészen harminc oldalt tesz ki.

 

A kommunikációs terv részeként a koncepció kitér a várható támadásokra is. Ezek részben a szélsőjobboldal felől érkeznek majd, míg „a szakmai támadások döntő többsége a Terror Háza Múzeumot és annak vezetőjét, Prof. Dr. Schmidt Máriát érhetik, és előreláthatólag a Terror Háza Múzeummal kapcsolatban korábban megfogalmazott támadásokkal rokoníthatók”.

Kormányhoz közeli információk alapján a múlt héten írtunk arról, hogy a Sorsok Háza építését várhatóan március végéig befejezik a Józsefvárosi pályaudvar helyén (a beruházásra eddig mintegy 6,6 milliárd forintot biztosított a kormány).

Nagy kérdés azonban, hogy az intézmény mikor lesz látogatható. A kormány mindenképpen konszenzust szeretne: továbbra is érvényes Lázár ígérete, hogy a zsidó szervezetek jóváhagyása nélkül nem nyitják meg a Sorsok Házát. A múlt héten Heisler András, a Mazsihisz elnöke annyit mondott, hogy várják a koncepciót.

Heisler most megerősítette, hogy a napokban a Mazsihisz is megkapta az anyagot, jelenleg szakértők tanulmányozzák. Amíg nem alakítják ki álláspontjukat, addig ő sem szeretne nyilatkozni. (Kerestük Schmidt Máriát is, várjuk a visszajelzését.)

Egyelőre név nélkül mondta el benyomásait két szakértő. „Elképesztő, ez nem nevezhető koncepciónak” – jelentette ki egyikük. Hasonló megállapítást tett másikuk is: „Ez egy komolytalan, rossz kép- és iratválogatás, nem pedig koncepció.”

Karsai László a nevét is vállalta. „Kétszáz oldal semmi” – első olvasatra a történész így minősítette „a koncepciónak nevezett papírgyűjteményt”. Hosszan sorolta a kifogásait. Az anyagba, amely szerinte tárgyi tévedéseket is tartalmaz, az áldozatok és az embermentők bekerültek ugyan, az elkövetők viszont jórészt hiányoznak. Miként a történelmi előzmények is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.