Kétharmad híján inkább leszavazta magát a Fidesz

Egy jobbikos távollétének köszönheti a kormánytöbbség a közigazgatási törvény elfogadását, a jogállási törvénnyel már nem volt ilyen szerencséjük.

Nem volt meg az elfogadásához szükséges kétharmados támogatottsága, ezért inkább leszavazta saját javaslatát a kormánytöbbség a parlamentben.

A veszprémi időközi választások elvesztésével - Kész Zoltán ellenzéki győzelmével - megszűnt a Fidesz-KDNP kétharmados többsége, viszont a tavaszi parlamenti ciklusra szóló jogalkotási programban több olyan jogszabály is szerepel, melyek elfogadásához, illetve módosításához kétharmadra van szükség. Ezek egyike az egyes jogállási tárgyú törvények módosítása, amelyet kedden akartak elfogadni.

A parlamenti ülésen azonban a szükségesnél kettővel kevesebben, 130-an szavaztak az előterjesztés kétharmados többséget igénylő részeire (Kósa Lajos nemmel szavazott), 44-en nemmel voksoltak, 22-en tartózkodtak. A jogszabály más passzusait egyszerű többséggel megszavazták, majd miután a fideszesek észbe kaptak, hogy már nincs kétharmaduk, végül ők maguk is leszavazták a többi minősített többségű változtatást, amelyek így nulla darab szavazatot kaptak.

Kósa nem direkt buktatott

Figyelmetlenségből nyomott mellé a parlamentben Kósa Lajos. A Fidesz alelnöke a vs.hu-nak azt nyilatkozta, hogy elcsúszott a sorvezetője, vagyis az a papír segédlet, amelyen a képviselők követni tudják, melyik előterjesztésről mi a frakcióálláspont. Kósa tudomásul veszi, hogy a frakciófegyelem megsértéséért százezer forintos büntetés jár neki, de azért szeretné, ha a keddi ülés jegyzőkönyvéhez csatolnák: nem meggyőződésből, hanem figyelmetlenségből buktatott el egy kétharmados többséget igénylő módosítást. (Ami egyébként főleg a maratoni szavazásoknál gyakran megesik képviselőkkel, Simicskó István például így szavazta le annak idején hazánk EU-csatlakozását.)

A jogállási törvénycsomag többek között bejelentési kötelezettséget vezetne be a közszférában annak érdekében, hogy a költségvetési szervek azonnal tudomást szerezhessenek az alkalmazottaikkal szemben indult büntetőeljárásokról. Az előterjesztés olyan módosításokat is tartalmaz, amelyektől azt várták volna, hogy "az államigazgatási szervek gyorsabban alkalmazkodjanak a kormány szervezetalakító döntéseihez".

Érdekesség, hogy a parlamenti szavazás előtt néhány perccel – a közigazgatási törvények módosításánál – még megvolt a szükséges kétharmad, annak elfogadásához ugyanis 131 szavazat kellett. Mindezt a jobbikos Apáti Istvánnak köszönheti a Fidesz, aki nem vett részt a szavazásban. Ha ott lett volna, és a frakciójához hasonlóan nemmel szavaz, akkor ez a jogszabály is elbukott volna.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.