Ahogy az jósolható volt, a kétfarkú kutyák lecsaptak a kormány újabb 600 milliós ötletére, miszerint plakátokon hirdetik, mennyivel jobban élünk, mint öt éve.
„Lehet, hogy majd mi is bemutatjuk pártunk eredményeit óriásplakáton, köztük az épülő űrállomásokat, a Szeged mellett megépült hegyet, a kisebb gravitációt, az örök életet, vagy a jamaikai puli-exportot” – reagált lapunknak a kormány szerdán bejelentett újabb plakátkampányára Kovács Gergő, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke.
Megkeresésünkre a viccpárt vezetője (aki nemrég a kormány idegenellenes plakátjainak epikus széttrollkodásával hívta fel magára a figyelmet) most azzal tromfolt vissza a kormánynak, hogy az MKKP-nek is számtalan ígérete teljesült, hiszen már 2005-ben bevezették az eurót, és bolygóközi űrkikötővé fejlesztették az elmúlt években méltánytalanul elhanyagolt szegedi űrkikötőt.
![]() |
Az űrhajósok máris élénk érdeklődést mutatnak MKKP |