Kétezer szó, 150 ezer forint: Schmidt Máriát mégis elutasították
A Sorsok Háza létrehozásáról a kormány döntött. A létesítményt elvileg április közepéig kell átadni, de a tanácsadóként közreműködő Gerő András történész fizikai és intellektuális értelemben is lehetetlennek tartja, hogy határidőre elkészüljön a kiállítás.
Schmidt Mária, a józsefvárosi „Sorsok Háza – Európai Oktatási Központ” vezetője (a Terror Háza Múzeum főigazgatója) a múlt héten szakértőket kért fel arra, hogy javaslataik, elvárásaik megfogalmazásával támogassák az intézmény „létrehozásának munkafolyamatát”.
A cél az – írja felkérésében Schmidt Mária –, hogy a Józsefvárosi pályaudvar helyén a vészkorszak gyermekáldozataira emlékező kiállítás és oktatási központ létesüljön. Olyan koncepció kidolgozásához kér segítséget, amely „képes áttörni a hetven évvel ezelőtti tragédia és a jelenünk közötti percepciós gátat”. Szeretné elérni, hogy a befogadás „valódi érzelmi reakciókkal, az érzékenyítés szándéka pedig valódi és tartós hatással” menjen végbe.
A szakértők szellemi erőfeszítését Schmidt Mária nem kéri ingyen: a kétezer szavas terjedelemben maximált dolgozatért bruttó 150 ezer forintot kínál.
Az új kiállítás és oktatási központ nem csupán lehetőség, de egyben kötelesség is – hangsúlyozza Schmidt Mária. Hisz „kötelességünk, hogy felvértezzük a jövőnket képviselő nemzedékeket a gyűlöleten és kirekesztésen alapuló eszmerendszerekkel szemben.”
Pontosan nem tudjuk, hogy Schmidt Mária kiket kért fel, és kik fogadták el a felkérést. Azt viszont tudjuk, hogy Deák István, az Egyesült Államokban élő történészprofesszor és György Péter esztéta nem kíván közreműködni a projektben.
Válaszlevelében Deák István súlyos betegségére is hivatkozik, de csak részben. A Sorsok Házával kapcsolatban akkor látná értelmét a javaslattételnek, ha az előkészítő munka már nem lenne ennyire előrehaladott állapotban. Megjegyzi: jobb lett volna sokkal korábban eszmét cserélni arról, hogyan lehet hetven év után méltó módon emlékezni a holokauszt „magyar bűneire és tragédiájára”.
A történész rendre elkapkodott akciókról és ellentmondó kijelentésekről értesül. Az eredeti bűn szerinte az alaptörvény bevezetőjében rejlik, amely 1944 és 1990 között a magyarságot felmenti minden felelősség alól. Nem véletlen alaphibáról van szó, amit könnyen lehet orvosolni – állapítja meg. A fiatalok fejében lévő zűrzavar abból fakad, hogy a diákoknak egyszerre próbálják elmagyarázni: Magyarország nem felelős az 1944-es eseményekért, de közben mégis. Deák István úgy látja, a kommunizmus történelemhamisítását felváltotta a nacionalista történelemhamisítás – legalábbis a fejetlen kapkodás.
A professzor abban bízik, egyszer majd Schmidt Mária is arra fogja használni „hatalmas befolyását”, hogy meggyőzze a fiatalságot: ahogyan minden ország, Magyarország múltja is tele van ellentmondásokkal, mégis feltétel nélkül vállalni kell azt, amit őseink elkövettek.
Legjobbjaink mindig a demokrácia kialakítására és Magyarország nyugati világba való beilleszkedésére törekedtek. A demokratikus rendszer is messze van a tökéletestől, mégis jobb minden más rendszernél – fejezi be levelét Deák István a „régi, nekem valaha kedves ismeretségünk jegyében”.
György Péter emlékeztet rá, hogy – mint a Magyar Narancsban megírta: http://magyarnarancs.hu/publicisztika/gyorgy-peter-a-fekete-lyuk-86922 – a Sorsok Házának az elnevezésével és a koncepciójával kapcsolatban is súlyos aggodalmai vannak.
Az esztéta szerint az elmúlt hónapok során a helyzet tovább romlott. György Péter két esetet említ: a Szabadság téri német megszállási emlékművet, valamint azt, hogy a kormány Szakály Sándort nevezte ki a Veritas Történetkutató Intézet vezetőjévé. Úgy véli, nem igényel különösebb kommentárt, hogy Szakály rendőrhatósági intézkedésnek nevezte a Kamenyec-Podolszkijba történt 1941-es deportálást.
Mindkét esetben számos kiváló történész emelte fel szavát. György Péter szomorúan látja, hogy Schmidt Mária mindkét esetben hallgatott. Az esztéta végezetül a főigazgató megértését kéri, amiért kritikai észrevételeit a jövőben is nyilvánosan fogja megtenni.
