Talán mégse kergetik öngyilkosságba a szegedi kerekes székes családot

A Raiffeisen Bank hajlandó leállítani a végrehajtást, és így nem teszik az utcára a kerekes székes Biharvári Gyulát és feleségét, ha az építési vállalkozó befizeti a nevükben a végrehajtó által elárverezendő lakásuk végrehajtási értékének, 17 millió forintnak az 50 százalékát, vagyis 8,5 millió forintot.

Ezt dr. Szabó Tamás ügyvéd, a Raiffeisen Bank jogi képviselője közölte szerdán az újságírókkal Szegeden.

Mint arról többször írtunk, egy vállalkozói csoport számos projektcéget hozott létre társasházak építésére. Ezek a cégek 400-450 millió forint hitelt vettek föl a Raiffeisen Banktól, ebből építették meg a társasházakat. A leendő lakástulajdonosokkal az adásvételt úgy kötötték meg, hogy azok keretjelzáloggal vették meg a lakásukat. Ők a vállalkozónak fizettek, de a bank jelzáloga volt a lakásukon. A vállalkozó nem adta tovább a banknak, amit ők vételárként befizettek, hanem eltette sok projektcég sok vásárlójának sok pénzét. A bank viszont a lakásvásárlókat perelte – sikerrel. Több jogerős ítéletben adtak igazat a pénzintézetnek, azaz a tulajdonosoknak másodszor is ki kell fizetniük a lakásukat, vagy a végrehajtó elárverezi a fejük fölül.

A Biharvári családdal kétszer akarják kifizettetni a lakást
A Biharvári családdal kétszer akarják kifizettetni a lakást
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A bank ajánlata egyelőre csak Biharváriék lakására vonatkozik – ők korábban kétségbeesve mondták, számukra már nincs más kiút, csak a temető –, bár zajlik valamilyen alkufolyamat, amelyben esetleg más lakókat is megkímélnének a kilakoltatástól, vagy attól, hogy minden forrást mozgósítva még egyszer összekaparják a pénzt az egyszer már kifizetett lakásra. Erről azonban nem kaptunk információt. Kérdésünkre, hogy ha a vállalkozó, aki eltette Biharváriék 22 millió forintját, nem hajlandó 8,5 millió forintot sem fizetni, akkor mégis az utcára teszik-e a mozgásképtelen házaspárt, Szabó Tamás azt felelte: ettől függetlenül is keresnek alternatív megoldást, de ez lenne a legegyszerűbb.

Lengyel Gábor vállalkozó, e bonyodalmas ügycsoport központi szereplője – aki nem adta tovább a lakástulajdonosok által neki befizetett pénz jelentős részét, emiatt a Raiffeisen Bank a keretjelzálog-szerződés szerint a lakókat perelte – nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésünkre, kifizeti-e a 8,5 millió forintot, hogy a rokkant házaspár ne kerüljön az utcára.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.