Két újabb szakmai szervezet bírálja a NAT-ot

Az új Nemzeti alaptanterv (NAT) átdolgozását kezdeményezte az Eötvös Loránd Fizikai Társulat és a Magyar Kémikusok Egyesülete; Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárnak elküldött közleményükhöz csaknem 1500 támogató aláírást is csatoltak.

Az aláírók szerint a tervezet nem tartalmazza az alap- és középfokú oktatás minimumkövetelményeit, nem tükrözi az érintett tudományterületek fogalmi struktúráját, belső logikáját. Kifogásolják, hogy az anyag komplex természettudományos problémák tárgyalását írja elő a megértésükhöz szükséges fogalmak, és az azok közötti összefüggések ismerete nélkül, más tantárgyak közműveltségi elemeivel keveredve. A tervezetből nem lehet kiolvasni, hogy az egyes tantárgyak keretében mit kell tanítani – mutattak rá.

A felsőfokú tanulmányok megalapozását nem látják biztosítottnak – folytatták a dokumentumot aláíró fizikusok és kémikusok, kiemelve, hogy a műszaki-technológiai fejlődés szilárd alapjául szolgáló alapvető természettudományos törvények rendszerét meg kell ismerniük a fiataloknak.

Elvárásként fogalmazódik meg a modern szemlélet alkalmazásához szükséges időkeret és a szükséges kísérleti eszközök biztosítása is, véleményük szerint a NAT közműveltségi tartalmainak "deklarációi" nem helyettesíthetik a szükséges munkát és a pénzügyi ráfordítást. Alapvető fontosságú, hogy a tanulók maguk is gyakran kísérletezhessenek, ehhez biztosítani kell a megfelelő időkeretet, a csoportbontást, a szükséges vegyszereket, eszközöket és oktatási segédanyagokat, valamint a tanárok folyamatos és ingyenes szakmai továbbképzését – hangsúlyozták.

A szakmai testületek szerint a tervezet alapján a tudományterületekről kibontakozó kép torz, és ellene hat a kormányzat azon a törekvésének, hogy a műszaki és természettudományok iránti érdeklődést segítse – olvasható az MTI-hez eljuttatott kommünikében.

A NAT társadalmi vitája múlt pénteken zárult. Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet vezetője az MTI-nek akkor azt mondta, hogy mintegy ezer hozzászólás, vélemény érkezett. Ezután a közigazgatási véleményezési szakasz következik, amelynek határideje március 9-e. Kaposi József közlése szerint egy-másfél hét múlva már látni lehet azokat az irányokat, esetleges változtatásokat, amelyek átvezethetőek lesznek.

A főigazgató elmondta, hogy a dokumentumot a Magyar Tudományos Akadémia is véleményezi, és külön kérték az irodalomtörténeti rész áttekintését. A javaslat március végén, április folyamán kerülhet a kormány elé.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerda este egy rádióműsorban azt mondta: a beérkezett vélemények első feldolgozása már megtörtént. "Generális véleményként" fogalmazódott meg, hogy túl sok a tananyag. "Ezen még valahogy lehet változtatni, kiadtam a jelszót, hogy baltát a kézbe, baltázni a tananyagot, és azon kívül ellenőrizni, valóban így van-e, vagy ez csak benyomás" – mondta Hoffmann Rózsa.

A NAT-tal kapcsolatban korábban több szervezet is kritikai észrevételt fogalmazott meg, kifejezte nemtetszését a Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Hálózat a Tanszabadságért, a történelem rész visszavonását indítványozta a Történelemtanárok Egylete, és jelenlegi formában elfogadhatatlannak tartja a tervezetet a Magyartanárok Egyesülete is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.