Két csecsemőhalál, két feljelentés Miskolcon

Egy 37 éves férfi, majd röviddel utána egy 31 esztendős nő tett bejelentést a rendőrségen a miskolci szülészeten történt szakmai mulasztások miatt. A nyomozást az NNI végzi egyelőre csak két haláleset kapcsán.

A rendőrség nem kormányzati utasításra, hanem két konkrét ügyben tett feljelentés alapján rendelt el nyomozást foglalkozáskörében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanújával – közölte a rendőrség sajtószolgálata a Borsod megyei kórházban történt csecsemő elhalálozásokkal kapcsolatban. Egyelőre két baba halálának körülményeit vizsgálják, szakértők bevonásával. 

Az ORFK-tól kapott tájékoztatás szerint augusztus 9-én egy 37 éves férfi, majd röviddel utána egy 31 esztendős nő fordult a rendőrséghez azzal, hogy szerintük a szülés alatt és azután a szülészet dolgozói nem tartották be maradéktalanul a szakma szabályait.

A rendőrség a nyomozás érdekeire és kegyeleti okokra hivatkozva arra nem tért ki, hogy a szülők milyen jelekből következtettek erre. A sajtószolgálat csak annyit közölt: a rendőrség a feljelentést megalapozottnak ítélte.

Elvileg a nyomozás a megyei főkapitányság hatás- és illetékességi körébe tartozott volna, ám mivel a történtek teljes körű feltárása és az esetleges büntetőjogi felelősség tisztázása speciális szaktudást igényel, az országos rendőr-főkapitányság döntése értelmében a két ügyet egyesítették és átadták a Nemzeti Nyomozó Irodának.

A rendőrség sajtószolgálata hangsúlyozta: a Miskolcon történtekkel összefüggésben más vizsgálatot egyelőre nem folytatnak. A dolgok állása szerint ugyanakkor nem zárható ki, hogy ha a belső szakmai vizsgálatok megállapításai azt indokolják, a többi ügyet is vizsgálják majd büntetőeljárás keretében.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház koraszülötteket ellátó osztályának is helyet adó Velkey László Gyermekegészségügyi Központ épülete Miskolcon
Miskolc, 2013. augusztus 13. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház koraszülötteket ellátó osztályának is helyet adó Velkey László Gyermekegészségügyi Központ épülete Miskolcon 2013. augusztus 13-án. Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli vizsgálatot rendelt el a kórházban több koraszülött halála miatt. Az ügyet a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) is vizsgálja. MTI Fotó: Vajda János
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.