galéria megtekintése

Két mondat elég volt, hogy elkezdjék Orbánt szidni az Orbán-rajongók

185 komment


Rab László

Ült a tréfa. Orbán Viktort kezdték szidni azok, akik kontroll nélkül elhiszik minden szavát. Hogyan történhetett mindez?

Ágoston László 30 éves operaénekes, a műfajt a fiatalok körében népszerűsítő Moltopera Társulat vezetője az iszlám kultúra értékeit méltató posztot tett közzé Facebook-oldalán, és 1500 forintot fizetett azért, hogy a jegyzet az Orbánt és a Fideszt lájkolók idővonalán landoljon. „Azt gondolom, hogy minőségi, szeretetteljes és boldog életet csak olyan országban lehet élni, amely a tisztelt kultúráján alapszik, következésképpen a tisztelet hangján beszél. Magyarországnak annak a helynek kell lennie, ahol mindenkit tisztelettel fogadnak, az iszlám világból érkezetteket is tisztelettel fogadják, és az iszlámot, a muszlimok, arabok civilizációs gyökereit is rendkívül nagyra értékelik” - írta a fiatal művész.

Fotó: Eric Vidal / Reuters

Lett haddelhadd a szövegből, a szerzőt többen elküldték melegebb éghajlatra, és volt, aki megkérdőjelezte az épelméjűségét. Ágoston ekkor még nem árulta el, hogy Orbán Viktor 2015-ben, arab bankárok előtt elmondott beszédéből vette az idézetet. Szó szerint.

 

- Az ötlet onnan jött – tárta fel a tréfa genezisét a szerző –, hogy levelet kaptam egy muszlim hölgytől, csatolt hozzá képet, aminek egyik felén Donald Trump arab üzletembereknek udvarol, a kép másik felén a muszlimok Amerikából való kitiltása mellett kampányol. Beütöttem a keresőbe az „Orbán" és az "arab" szót, rögtön két YouTube-videót találtam, amelyen a miniszterelnök gazdag arab üzletemberek előtt beszél, és méltatja a kultúrájukat. Mindkettőből kivettem a legizgalmasabb részleteket, köztük olyat, amelyben Orbán kijelenti: „Újra kéne olvasni a Koránt, és ha a mi bankárjaink ismernék a sária szabályait, nem tartanánk itt." A videókat közzétettem az oldalamon, de nem váltottak ki komolyabb visszhangot. Talán az emberek már belefáradtak a témába, és nem akarnak róla leleplező videókat se megnézni. Nem tudhatom. Az utolsónál előre kiírtam a videóban elhangzó szöveget és az idézetet saját szavaimként tüntettem föl. Azt terveztem, hogy hétfőn este hatkor kiteszem hozzá az eredeti videót. A kísérlet kedvéért 1500 forint értékben meg is hirdettem az Orbán Viktor oldalát és/vagy a Fideszt lájkolók között. Hamarosan több mint kétszáz komment született, és az oldalam közönségének védelme érdekében a tervezettnél hamarabb fel kellett tárnom az igazságot. Rengeteg mocskolódás érkezett.

Többek szerint napszúrást kapott a sorok szerzője - hogy a legfinomabbakat említsem. Felvetődik, hogy ez nem provokáció? De igen, a gondolkodást szerettem volna provokálni. Azt akartam, hogy az emberek nézzenek jobban a dolgok mögé.

Másnap reggel a média is felkapta az ügyet, a szerző oldala elérhetetlenné vált. Ebben szerepet játszhatott a megnövekedett forgalom, de gyanús, túlterheléses hackertámadásra utaló jelek is mutatkoztak. Ágoston László népszerűségére jellemző, hogy Facebook-oldalán általánosak a heti 2-3 milliós elérések, amit bármely profi hírportál is megirigyelhetne.

A leleplezés után többféle reakció született. Volt, aki megjegyezte, hogy Ágoston „kiragadta a kontextusból" a szöveget. Ami problémás, mert a jegyzet minden szava Orbán Viktortól származott, és a videó egészének mondanivalójával nem áll szemben a kivágott részlet mondanivalója. Volt, aki szerint a gazdag araboknak szóló udvarlás nem vonatkozhat a szegény muszlimokra - ami viszont érthetetlen, ha egy vallásról univerzálisan, egészében beszélünk. Sokan nem válaszoltak - valószínűleg közülük kerülhettek ki azok, akik esetleg tényleg elgondolkodhattak a tréfa mondanivalóján.

Ágoston László később külön posztban hangsúlyozta, nem az volt a célja, hogy hülyét csináljon Orbán rajongóiból. - Nem azt akartam bebizonyítani, hogy egyes emberek hülyék, hanem azt, hogy hülyére vesznek minket. Nem az volt a célom, hogy pontot szerezzek a baloldalnak a kviddics-meccsen, hanem az, hogy szemeket próbáljak meg felnyitni.

- A kognitív kényelem mindent visz – kommentálta az esetet Csepeli György. A szociálpszichológus felidézett egy harmincas évekbeli kísérletet, amikor Lenin mondatát, melynek az volt a tartalma, hogy a fiataloknak, amíg fiatalok, forradalmárnak kell lenniük, egy konzervatív politikus szájába adták. A közönség azt is simán bevette. – Nem vagyunk elmélyült filológusok, első látásra nem vesszük észre a trükköt – mondta Csepeli –, a konformizmus mindenkit maga alá gyűr, nem azt nézik, hogy mi a mondandó, hanem hogy ki mondja. Ami azt is jelenti, hogy a jelek szerint név határozza meg a percepciót.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.