Kész Zoltán ma formálisan is véget vet a kétharmadnak

Az Országgyűlésben ma teheti le képviselői esküjét a veszprémi időközi parlamenti választáson mandátumot szerzett Kész Zoltán. A képviselők az ülésnap végén a kedden elfogadni tervezett előterjesztéseket vitathatják meg, így egyebek mellett még utoljára napirendre kerülhet a kormány által 2016-re tervezett "kis népszámlálás" javaslata is.
A Ház ülése 13 órakor, a közelmúltban elhunyt Takács Gyula volt MDF-es országgyűlési képviselőre történő emlékezéssel indul. Kész Zoltán a napirend előtti felszólalásokat követően teheti le képviselői esküjét. A politikus függetlenként, de baloldali pártok és civil szervezetek támogatásával szerezte meg Navracsics Tibor korábbi helyét, aki európai biztosi tisztsége miatt mondott le egyéni képviselői mandátumáról.

A márciustól alkalmazott új munkarendnek megfelelőn a képviselők ma két órán keresztül interpellálhatják a kormányt. A parlament honlapján elérhető információk alapján a fideszes Simon Róbert a végrehajtási rendszer megújításáról, a szocialista Varga László a dolgozói szegénység és nyomor elleni fellépésről, a jobbikos Z. Kárpát Dániel a bankok átvilágításáról, míg az LMP frakcióvezetője, Schiffer András a moszkvai, magyar vonatkozású állambiztonsági iratok nyilvánosságáról kérdezheti a kabinetet.

A házelnök előzetes napirendi javaslata szerint az azonnali kérdések és válaszok óráját követően a kedden elfogadni tervezett előterjesztések bizottsági összegző módosító javaslatainak tárgyalásával zárulhat az ülésnap. A képviselők így egyebek mellett ekkor mondhatják el utoljára véleményüket a 2016 októberére tervezett "kis népszámlálás" kiírásáról, valamint a vasárnapi zárva tartást érintő legutóbbi módosítási javaslatokról is.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.