Késni fog Orbánék új főhadiszállása

Újabb részletek derültek ki a kormányzat budavári terveiről azon a sajtóbeszélgetésen, amelyet Lázár János kancelláriaminiszter, Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester, valamint a miniszterelnökség karmelita kolostorbeli elhelyezését tervező Zoboki Gábor tartott kedden délután.

Kiderült például, hogy bekerült a kormányzat budavári megújítási gondolataiba a Szent György tér elhanyagolt és a háború következtében földig rombolt nyugati oldala is. Egyelőre jobb híján ötletpályázatot fognak kiírni az egykor itt állt paloták helyének beépítésére valamint a tér déli részének zöldfelületi rendezésére. Ez azt jelzi, hogy a kormánynak nincs kiforrott szándéka a nyugati oldal rendezésére, sem a volt Honvéd főparancsnokság épületcsonkjának kiegészítésére. Annál inkább van – mint tudjuk – a budavári királyi palotára, amelyet Hauszmann Alajos tervei szerint alakítanak vissza, valamint a karmelita kolostorra, amelyet miniszterelnökséggé varázsolnak éppen.

Erről is újabb részleteket ismerhettünk meg, bár lényegében ugyanaz a koncepció hangzott el, mint azon a néhány héttel ezelőtti, építészek előtt tartott beszámolón, amelyről lapunk egyedüliként tudósított, s ahol kiderült, hogy kőerkély is épül a miniszterelnök számára a műemlék épület dunai homlokzatán. Most azt is láthattuk, hogy a belső udvarba is felhúznak egy hasonlót, bár ezt, ha minden igaz, a dolgozók is használhatják majd. Az épületben három miniszteri szintű dolgozószoba lesz, de csak egy néz majd a Duna felé, Orbán Viktoré. A másik kettő, Lázár János és Semjén Zsolt irodája a Színház utcai szárnyon helyezkedik majd el.

Új elemként tűnt fel, hogy az épület egy részébe a publikumot is beengedik, mégpedig a rendezvénytérré váló egykori templomtérbe és a hozzá kapcsolódó Színház utcai traktusba.

Nem volt egészen világos, milyen mértékig lesz nyilvános az épület körüli kert, de a miniszterelnök erkélye alatti sétányrész feltehetően nem lesz átjárható. Lesz viszont egy föld alatti kiállítóhely a várfal tövében: az egykori pasakert itt megtalált maradványaiból.

A kolostor északi oldalán kiszolgálóépületként épül vissza a háború előtti tábori püspökség épületét idéző ház, a korabeli méretekkel, de 21. századi belső kialakítással. Az egész beruházás a tervek szerint elképesztő összegbe, közel 14 milliárd forintba kerül majd, és 2017 novemberére valószínűleg nem lesz kész, mert a régészet már megint túl sok mindent talált (az eredményekről Papp Adrienn régész számolt be), és a feltárt középkori falak megkímélése miatt statikailag is újra kellett gondolni a terveket, ami időt vitt el.

És hogy a Duna felé néző budavári házsor ne legyen foghíjas, be fogják építeni a leendő miniszterelnökség közvetlen közelében lévő ún. Vízikapu melletti üres telket is, amelyen a háború előtt a külügyminisztérium állt, és most „népművészeti” piac működik rajta. Erre a területre is ötletpályázat lesz „irodafunkcióhoz megfelelő épülettömeg és architektúra meghatározására”.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.