Kertész Ákos: A magyar zsidóság is alattvaló

Állandó zaklatásnak volt kitéve az elmúlt másfél évben Kertész Ákos, aki az asszimilálódott zsidóságra is értette a hatalmas botrányt kavart kijelentését.

A szűnni nem akaró támadások, amelyek az elmúlt fél évben érték, tarthatatlanokká váltak – indokolta menedékkérő döntését Kertész Ákos az Amerikai Népszavának. „Háromszor kergettek meg az utcán, de megtámadtak bevásárlóközpontban is, egy alkalommal majdnem a villamos alá löktek a járdáról, a metrón leköptek, az uszodában, ahova járok, vízbe akartak fojtani” – sorolja a Kossuth-díjas író. Az eset úgy történt, hogy egy férfi elúszott mellette, majd miután felismerte, visszafordult, és trágár szavak kíséretében fojtogatni kezdte a medencében. Miután segítségért kiáltott, a férfi elengedte, majd az autóján egy cédulát hagyott a következő szöveggel: „Büdös zsidó ússzál a Vörös-tengerben, egyenek meg a cápák”. Gyakran a lakásánál gyülekeztek, veszélyes volt az utcára lépnie. A kormánypárti sajtó nyíltan uszította a szélsőségeseket.

Az Amerikai Népszavában megjelent írásával kapcsolatban elmondta: „Igazam volt abban, amiért elüldöztek a szülőföldemről. A magyar nép évszázadok óta alattvaló attitűdöt követ, hányatott történelme okán. Ha valahol diktatúra alakul ki, nemcsak a diktátor a bűnös, hanem az alattvalói szemlélettel élő tömegek is” – tette hozzá. 

Azzal kapcsolatban, hogy a támadásoknak volt-e bármi köze ahhoz, hogy a magyarsággal kapcsolatos kritikáját zsidó származású íróként fogalmazta meg, Kertész Ákos azt mondta, hogy tulajdonképpen ez volt a durva fogadtatás oka: „egy zsidó ne beszéljen így a magyarokról – mondta. – De én magyarként mondtam azt, amit mondtam, egy másodpercig nem gondoltam, hogy ezt bárki így foghatja fel”. Kertész Ákos szerint a magyar zsidóság olyan mértékben asszimilálódott, hogy benne fel sem merült, hogy valaki azt gondolja, ő nem magyarként beszél. Úgy látja, hogy az asszimiláció olyan erős, hogy a magyar zsidóság politikai mentalitása is hasonló a magyarokéhoz. „Ennek megfelelően a magyar zsidók is alattvalók – teszi hozzá. Már csak azért sem lehet az írását úgy értelmezni, hogy egy zsidó beszél így a magyarokról, mert amit mondott, ugyanúgy igaz az asszimilálódott magyar zsidókra is. A kijelentéseit rájuk is értette. Nem véletlen, hogy a zsidók egy része az antiszemitákkal kokettáló jobboldalnál keres „menedéket” – mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.