galéria megtekintése

Totális vereséget szenvedett az Orbán-kormány a menekültekkel szemben

84 komment


Fekete Gy. Attila

 Hatástalan a kormány által jogi határzárnak nevezett szabályozás: a hatóságok képtelenek érvényt szerezni a migránsok kiutasításáról szóló döntéseknek. Még azoknak is csupán a két százalékát sikerült kitessékelni Magyarországról, akiket a bíróság azért utasított az ország elhagyására, mert megrongálták a határt védő kerítést.

A bíróságok tavaly szeptember és idén június között 2715 kiutasítás végrehajtására kérték fel az idegenrendészeti hatóságokat. Ebből 54-et sikerült végrehajtani.

Ez azokból a válaszokból derül ki, amelyeket Pintér Sándor belügyminiszter adott az MSZP-s Harangozó Tamásnak. A szocialista politikus szerint a kormányzati kardcsörtetés és sikerpropaganda ellenére jóformán mindegy, hogy egy migráns a határátkelőn, a regisztrációs ponton vagy a kerítés alatt, esetleg azt megrongálva érkezik Magyarországra, jó eséllyel itt fog maradni. Ha nem is nálunk, de Európában.

 

Pintér részben azzal magyarázta, miért nem tudnak érvényt szerezni a kiutasításról szóló határozatoknak, hogy

„a kiutasítottak származási országának együttműködési hajlandósága igen alacsony”. Másfelől mivel az eljárás idejére a menekülteknek kijelölt kötelező tartózkodási helyek nyitott intézmények, ismeretlen helyre távoznak.

Az is gondot okoz a hatóságoknak, hogy a tranzitországok egyre ritkábban tesznek eleget szerződésben vállalt kötelezettségeiknek, azaz nem veszik vissza a rajtuk keresztül érkezett menekülteket. Emiatt módosítani kell a kiutasításról szóló határozatokat. Ez után már csak a származási országába toloncolható ki az illető, már ha ez egyáltalán lehetséges az ottani háborús állapotok miatt.

Fotó: Koncz György / Népszabadság

Hol vannak azok a menekültek, akiket kiutasítottak, de nem toloncoltak ki? – vetette fel Harangozó. A törvény szerint idegenrendészeti őrizetbe vehetők, és fél vagy egy évig a rendőrség idegenrendészeti őrzött szállásain kell elhelyezni őket. Utána viszont könnyedén eltűnhetnek.

Tavaly a balassagyarmati közösségi szálláson elhelyezett 1115 migránsból 1103 tűnt el nyomtalanul.

Az idén ugyanott elszállásolt 166 menekült közül 151 távozott ismeretlen helyre. Az idegenrendészeti hatóság ezután körözést ad ki, javarészt hiába.

A migránsok legnagyobb csoportját azok alkotják, akik miután beadták a menedékkérelmüket, azonnal el is hagyták az országot. Tavaly és idén együttesen több százezren vándoroltak keresztül az országon. Csaknem 300 ezren regisztráltak, majd eltűntek. A rendőrség statisztikái és Pintér válaszai szerint döntő többségüket nem keresik a magyar hatóságok. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.