galéria megtekintése

Hidegháború óta nem látott kor jön a magyar–szerb határon

15 komment


Tanács István

Két kerítés hatásosabb, mint egy – ennyi haszna biztosan lesz az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett második kerítésnek – mondta kérdésünkre egy, a zöld határ közelében lakó ásotthalmi tanyatulajdonos.

A zöldségtermeléssel is foglalkozó férfi szerint a hidegháború idején is két kerítés volt, és közte járőröztek a határőrök. Egy kerítésen viszonylag gyorsan át lehet hatolni, és elfutni – ha kettőt kell megrongálni, akkor nagyobb eséllyel odaér a járőr.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

A gazda érdemben semmit sem tud az elképzelésekről. Azt azonban megjegyezte, hogy a mostani kerítésnél túl vékony és gyenge a drótháló – pár mozdulattal át lehet vágni. Úgy tudja elképzelni, hogy a második kerítés a meglévőn belül, attól néhány méterre, szintén magyar területen épül meg. Közte mozoghatnak a járőrök.

 

A földterületek miatt az első kerítés építése idején sem voltak komoly viták: 10 méteres sávon érvényesített az állam úgynevezett közérdekű használati jogot, amelyért évenként és négyzetméterenként 173 forint bérleti díjat fizet. Az állam e jogát az ingatlannyilvántartásban is rögzítik. A határ közvetlen közelében nagyon kevés helyen van hasznosított terület, gazos, füves, bokros, néhol erdős földrészletek vannak arra. Ha kiterjesztik újabb 10 vagy akár 50 méterrel, érdemi ellenállás akkor sem várható a földtulajdonosok részéről.

Az első kerítés ideiglenesnek is készült. A pengésdrótot elég egy hálózsákkal, takaróval lenyomni, a drótháló fölhúzható egy faággal. A kerítés melletti szervizút nincs kiépítve, eső után fölázik. A kerítés nem érzékeli, és jelzi, ha valahol, ahol nincs járőr, rongálják. A legtöbb részén nincs világítás – hőkamerák és éjjellátó készülékek azonban most is vannak. A magyar műszaki határzár valószínűleg nem bírna ki egy tömeges rohamot – 2015. szeptember 16-án sem a kerítést, hanem a határállomás kapuját ostromolták meg az irreguláris migránsok.

Orbán nincs egyedül a tervével, amikor arra számít, hogy Törökország hosszú távon nem fogja föltartóztatni az Európába irányuló migránsáradatot: Bulgária idén júniusban jelentette be, hogy a teljes török határszakaszon kerítést épít, további 270 kilométert a már meglévő 130 kilométeren kívül.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.