Keresztény Európát vizionáló kormánypártiak

A hit erejéről és az ateizmus elleni küzdelemről tartottak előadást kormánypárti politikusok.

Európa akkor tudja kultúráját megőrizni, ha erős keresztény gyökerei vannak - emelte ki a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára a Jogunkban áll Krisztus-követőnek lenni! címmel pénteken a fővárosban rendezett konferencián. Rétvári Bence úgy fogalmazott: Európa akkor tudja a kultúráját megőrizni, ha keresztény kultúráját akarja megőrizni, akkor tud akár a muzulmán vagy bármely más térhódítással szemben fellépni, ha megerősíti a keresztény gyökereit. Csak az erős keresztény gyökerek tudják Európát is megvédeni, a világnézeti semlegesség soha - jelentette ki a kereszténydemokrata politikus. Rámutatott: az ateizmus a hitet sohasem fogja legyőzni, eddig mindig a hit győzedelmeskedett a történelem során.

A hitnek nagyon sok létezési formája van, de mindig minden társadalomban, kultúrában a hit volt az, ami megteremtette az adott társadalmat és kultúrát, illetve megalapozta a közösségi értékeket - mondta.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke szerint ateizmussal semmilyen vallási felekezetet nem fognak tudni legyőzni, világnézeti semlegességgel ebben a küzdelemben eleve kudarcra van ítélve mindenki.

Kitért azokra a hírekre, amelyek arról szólnak, hogy egyes európai országokban hogyan tiltják be a burkát, a csadort, és azt mondta, szerinte sok állam e téren hibás irányt követ. "Nem hiszem, hogy egy keresztény politikusnak bármikor a vallásszabadságnak az ilyesfajta korlátozásával egyet kellene értenie" - hangsúlyozta, hozzátéve: nem jó, ha bárhol bárkinek a vallási rítusait, szokásait vagy szertartásait korlátozzák.

Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt - utalva többek között az európai alkotmányozás folyamatára -, hogy az elmúlt évtizedekben európai színtéren, politikai ügyekben a keresztyénség ügye általában elbukott. Miközben a keresztyén értékekkel kapcsolatos vita oda vezetett, hogy Európa nem tudott alkotmányt elfogadni, Európa országai között számosat találni, ahol ezeket az értékeket soha nem vonták kétségbe - fűzte hozzá. Reményének adott hangot, hogy egyszer majd Európában is többsége lesz ennek a gondolatnak. Megjegyezte: az európai közösséget létrehozó politikusok szinte kivétel nélkül kereszténydemokraták voltak.

A keresztyén értékek érvényesülése Európa számára a megmaradás kérdése - emelte ki Gulyás Gergely, hozzátéve: reméli, hogy ezt minél többen felismerik. Kitért arra is, hogy a keresztyén politikus a lehető legritkábban hivatkozzon erre a mivoltára, mert önmagában ez a mai magyar közéletben hiteltelen. Az teheti ezt hitelessé, ha valakinek a cselekedeteiből, a másikhoz, akár a politikai ellenfelekhez való viszonyából, kiderül - mondta, hozzátéve: ez nem elvtelen egyességeket jelent.

Ékes Ilona (Fidesz) országgyűlési képviselő a konferencia címére utalva úgy fogalmazott, hogy Krisztus-követőnek lenni nem jog, hanem lehetőség. Az ezt vállalók bátrak és elkötelezettek a közéletben, és felvállalnak olyan problémákat, amiket mások nem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.