Keresztény értelmiségiek és a kormány: összefonódásról szó sincs

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége eleget tett Kövér László meghívásának, és - a házelnök fővédnöksége mellett - a Parlamentben tartja esedékes kongresszusát. A rendezvényen feltűnően sok kormányzati politikus fog beszédet mondani, élükön a miniszterelnökkel.

Látszólag nem az állam és az egyház szétválasztásának irányába hat – sőt: akár szimbolikus térfoglalásnak is tekinthető –, hogy a KÉSZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) a miniszterelnök és más rangos kormányzati politikusok aktív részvételével a Parlament felsőházi termében rendezi meg nyolcadik kongresszusát.

Osztie Zoltán plébános, a KÉSZ elnöke viszont kérdésünkre visszautasította a feltételezést, hogy szó lehetne bármiféle összefonódásról vagy jelképes térnyerésről. Elmondta, hogy a kezdeményezés nem a KÉSZ-től eredt, a keresztény értelmiségieket Kövér László házelnök hívta a Parlamentbe. (Hasonló rendezvényre egyébként is volt már példa az Országházban, méghozzá 2000-ben, a "jubileumi év" lezárásaként.)

Az eseményre mintegy 350 résztvevőt várnak. A plébános hangsúlyozta, hogy az állam és egyház szétválasztásának elve már csak azért sem sérülhet, mert a KÉSZ nem egyházi, hanem civil szervezet: rajta - mármint Osztie Zoltánon - kívül egyetlen pap sincs a szövetség országos és helyi vezetői, munkatársai között. Bár a kétnapos kongresszust Erdő Péter bíboros összegző előadása zárja, ő elsősorban nem egyházi vezetőként, hanem közéleti szereplőként kapott meghívást.

A "Krisztusban van az Igazság" mottóval meghirdetett tanácskozást péntek délután Kövér László, a rendezvény fővédnöke nyitja meg, majd Orbán Viktor mond beszédet "Magyarország megújításáról". Az előadók között találjuk Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost is, aki "Az igazság érvényre jutása az igazságszoltatásban – az elszámoltatás helyzete" címmel osztja meg gondolatait az egybegyűltekkel. Nem kevésbé ígérkezik izgalmasnak Hoffman Rózsa oktatásért felelős államtitkár szereplése sem. Az ő előadásának címe: "Az igazság érvényre jutása pedagógus és diák között – mindenki megkapja a maga helyét". (Szászfalvi László és Szócska Miklós államtitkár vagy például Harrach Péter, a KDNP alelnöke a második napon lép mikrofonhoz.)

Miért kell ilyen sok kormányzati résztvevőt felvonultatni egy civil szervezet rendezvényén? Osztie Zoltán ezzel kapcsolatban kifejtette: a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége is érzékeli, hogy a társadalomban nehéz az emberek mindennapi élete. A kongresszuson az ebből fakadó legfontosabb kérdésekre szeretnének választ kapni a kormányzat képviselőitől.

Hiszen a KÉSZ kongresszusának mindig valamilyen társadalmat érintő aktualitás a témája. Jelen esetben: hogyan valósul meg az igazságosság a közéletben? A cél, hogy a "szükséges tisztánlátással tudjuk formálni a társadalmat a magunk környezetében". Az üzenet: "a keresztény értelmiség elkötelezett az értékalapú társadalom építésében".

Véletlenül sem szeretnénk abba a hibába esni, hogy demagóg módon összekötünk két távoli hírt. Pusztán az érdekesség kedvéért emlékeztetünk rá: idén tavasszal Kövér László nem engedélyezte, hogy a MEASZ (Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége)  az antirasszista világnap alkalmából – a korábbi évekhez hasonlóan – az Országházban adja át a Radnóti Miklósról elnevezett díjakat. (Az ünnepséget végül az Ódry Színpadon tartották meg.)

Kövér döntését az MSZP akkor úgy értelmezte, hogy a házelnök nemes egyszerűséggel kitiltotta a rendezvényt a Parlamentből. Ujhelyi István szocialista politikus, az Országgyűlés alelnöke meghívta saját dolgozószobájába a kitüntetetteket, hogy legalább ilyen formában a Parlament épületében köszönthesse a Radnóti-díjasokat.   

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.