galéria megtekintése

Keresik Welsz halálának okát

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 13. számában
jelent meg.

Danó Anna-Fekete Gy. Attila
Népszabadság

A Pesti Központi Kerületi Bíróság április 7-én három hónappal meghosszabbította a többrendbeli adócsalással és okirat-hamisítással gyanúsított Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes és parlamenti képviselő előzetes letartóztatását. A bíróság szerint fennállt a szökés, elrejtőzés veszélye, továbbá megalapozottan tartani lehetett attól, hogy szabadlábon hagyása esetén Simon megnehezítheti a nyomozó hatóság bizonyítási eljárását. A bírói döntés ellen Simon és védője fellebbezett. A Fővárosi Törvényszék hétfői döntésével helyt adott az indítványnak: a verdikt értelmében Simon Gábor az eljárás további részében házi őrizetben védekezhet.

Hazatérhet
Hazatérhet
Földi Imre

A törvényszék szerint az elsőfokú bíróság azt helyesen állapította meg, hogy Simon esetében a nyomozás eddigi adatai alapján valóban fennáll a bűnismétlés veszélye, ezért a büntetőeljárás jelenlegi szakaszában is indokolt vele szemben valamilyen kényszerintézkedést alkalmazni, ám nem szükséges annak legszigorúbb formáját, az előzetes letartóztatást fenntartani.

 

„A házi őrizet elegendő, arányos és szükséges ahhoz, hogy kellően szolgálja a büntetőeljárás érdekét és biztosítsa a gyanúsított eljárási jelenlétét” – mondta ki a törvényszék. Előírták, hogy a házi őrizet szabályainak megtartását a rendőrség „a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel” is ellenőrizze. Az eszköz telepítéséig Simonnak folyamatos rendőri ellenőrzéssel kell számolnia.

Nagy István, Simon Gábor védője lapunknak elmondta, letartóztatása óta Simont folytatólagos kihallgatás keretében egyszer hallgatták meg az ügyészségi nyomozók, akkor is a védelem indítványára.

– Kértük, mutassák be Simon Gábor állítólag náluk lévő bissau-guineai útlevelét – közölte kérdésünkre Nagy István. – Egyelőre semmiféle döntésről nem tudunk. Nem utasították el a kérésünket, de nem is teljesítették. Várjuk, hogy láthassuk a dokumentumot.

Idetartozik, hogy még mindig nem tudni, pontosan mi okozta Simon egykori üzlettársának, Welsz Tamásnak a halálát. Welsz március 20-án egy rendőrautóban lett rosszul, azt követően, hogy fontos bizonyítékokat adott át a rendőrségnek. A körülmények mérgezéssel elkövetett öngyilkosságra utalnak.

– Ha valamilyen különleges mérget keresnek, akár hatvan napig is eltarthat a halál körülményeinek tisztázása – mondta lapunknak dr. Kereszty Éva, a szegedi Igazságügyi Orvostani Intézet tanszékvezetője. – Bár az igazságügyi boncolás gyorsan megtörténik, és egy gyorsvélemény akár 24 órán belül is adható, ám a minden részletre kiterjedő vizsgálat jóval hosszabb időt vesz igénybe, mivel a toxikológiai vizsgálatok időigényes eljárások.

A PestiSrácok.hu nemrég szakértőkre hivatkozva azt írta: afrikai méreg miatt halt meg Welsz Tamás, a szervezetében peptidalapú toxint találtak.

– Elvileg minden lehetséges – mondta Kereszty Éva, hozzátéve, a boncolás megállapításai a fokozottan védett egészségügyi adatok körébe tartoznak, így azokat csak a rendőrség ismerheti meg. Azt, hogy tényleg bevett-e valamit Welsz, vagy a halála előtti hetek stressze végzett vele, a toxikológiai vizsgálatok eredménye alapján lehet megmondani.

Ha a halál körülményei tisztázatlanok, és nincs arra utaló egyértelmű jel, hogy bűncselekmény történt, a rendőrség rendkívüli halálesetként kezeli az ügyet. Ilyenkor a holttest alapos orvosi vizsgálata után döntenek arról, kérnek-e boncolást, vagy sem. A vizsgálat keretében vért, vizeletet, szövet- és DNS-mintát kell venni a testből. A mintákat egy évig meg kell őrizni.

A hatósági boncolás nagyon alapos eljárás, a boncolóorvos fotókkal is dokumentálja a teljes folyamatot. Átnézik a testet, valamennyi külső sérülését föltérképezik, szövetmintát vesznek. Ha fölmerül, hogy méreg végzett valakivel, akkor keresni kell a bőrön a marás- vagy szúrásnyomot is. Az ilyen sérülésből mintát kell venni, megállapítani, hogy a halál beállta előtt mikor kaphatta meg a szert. A halottból vett mintákat több szakember is megnézi, a jegyzőkönyv a közösen kialakított szakvéleményüket tartalmazza. Kereszty Éva hangsúlyozta, hogy az orvosszakértő munkája befejeződik a minták levételével.

Elvben a boncolás után – ha a rendőrség hozzájárul – a holttest kiadható a hozzátartozóknak temetésre. Információink szerint Welsz Tamás esetében ez már napokkal ezelőtt megtörtént.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.