Kérdéses bizonyítványosztás

Szabálytalanul jutottak bizonyítványhoz egy dombóvári szakképző iskola diákjai.

Három rendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítja a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság a dombóvári szakképző iskola korábbi igazgatóját - közölte a főkapitányság bűnügyi osztálya.

Tájékoztatásuk szerint a Herczeg Esterházy Miklós Szakképző Iskolában 2009-ben három tanuló szabálytalan körülmények között jutott bizonyítványhoz. A nyomozást vádemelési javaslattal zárták le.

Az egyik tanuló Kiss Béla dombóvári MSZP-s képviselő volt, aki az eljárás kezdetén az MTI-nek azt mondta, hogy felnőttképzésben vett részt, és egyéni tanrendet kapott az intézménytől, amire "más szabályok vonatkoznak, mint a nappali oktatásra". A nyomozóhatóság a tanulókat nem gyanúsítja bűncselekménnyel.

Az iskola akkori igazgatóját, Vida Jánost szintén tanulmányok fiktív igazolása miatt 2011-ben hivatali visszaéléssel és közokirat-hamisítással vádolta a Tolna Megyei Főügyészség. A Szekszárdi Törvényszék felmentő ítélete után a Pécsi Ítélőtábla másodfokon megállapította a hivatali visszaélés elkövetését, és két-két év próbára bocsátotta a 2010-ben nyugdíjba vonult intézményvezetőt, valamint helyettesét. A vádlottak fellebbezése után a Kúria - a sajtótitkárság tájékoztatása szerint - 2013. február 14-én jogerősen megrovásban részesítette a két volt iskolai vezetőt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.