Azt látta, hogy az ország nyugati felében is kihasználják a kiszolgáltatottabb helyzetben lévő embereket az erősebbek, de a jelenség kevésbé durva.
Keleten már a napi kenyérért megy a harc.
– Régebben a kamatoltatás volt elterjedtebb, vagyis valaki adott kölcsön pénzt valakinek, egy hónappal később pedig a dupláját kérte vissza. Ez még ma is működik, főképp, mióta az állam megszigorította az alapos mérlegelés nélkül mindenkinek kölcsönöket nyújtó pénzszolgáltatók működését.
Helyükre azonnal beléptek az uzsorások.
De mostanában jellemzően nem pénzt adnak, élelemben utaznak. Különös hálózatok alakulnak ki. A hajdani ÁFÉSZ-boltokat sok helyen a polgármester vagy valamelyik képviselő családjához tartozók üzemeltetik. Itt is lehet hitelre vásárolni, de a helyi hatalom rögvest gondoskodik is arról, hogy a kamattal növelt pénz megtérüljön. Mondjuk, csak akkor adnak közmunkát valakinek, ha az már a boltban törlesztette a tartozását. Vagy segélyosztáskor félreérthetetlenül tudtukra adják, hová kell vinniük legelőször a pénzt, máskülönben a következő alkalommal esetleg „megcsúszhat” a segély – mondja Majoros Márta.
Néhány éve a gadnai polgármester bukott le feleségestül: ők a saját lakásukon üzemeltettek illegális boltot, ahol kétszeres, háromszoros áron adták az élelmiszereket és egyéb fogyasztási cikkeket, s ezzel párhuzamosan magas kamatra kisebb-nagyobb összegeket kölcsönöztek a helyieknek. A vásárolt áruk után felhalmozódó tartozást szociális segély, családi pótlék, valamint a közcélú bérek kifizetésekor szedték be az érintettektől. Boltjukban egy csomag dohányt ezerötszáz, húsz deka párizsit kilencszáz, míg egy kiló kenyeret hatszáz forintért adtak.
A településen nem volt másik bolt, a helyiek kénytelenek voltak tőlük élelmiszert venni. Hivatalosan sem a polgármester, sem a felesége nem rendelkezett élelmiszer-kiskereskedelemhez szükséges engedéllyel.
Majoros Márta szavai szerint elképesztő, hogy a hivatalosan üzemeltetett falusi kisboltokban is mennyire drága az élelmiszer: szerinte ez is oka a szegények eladósodásának.
– Ha megérkezem valahová, afféle próbavásárlást végzek, és mindig megdöbbenek az árakon. A világ végén, a szegénység földjén jóval drágább a tej, a kenyér, mint a tehetősebb városokban. Be lehet persze utazni a harminc, negyven kilométerre lévő hipermarketekhez, de ezt is az erő pozíciója szabja meg: akinek van kocsija, az viszi be a többieket, az szabja meg a benzinpénzt, vagy ő hozza el az árut, és adja sokkal drágábban, mint ahogyan megvette.
A „kamatoltatás”, noha büntetendő, ma is jelen van szinte minden, romák lakta faluban. Egyes családok magas uzsorakamatra adnak kölcsön pénzt a szegényebbeknek, akik egy idő után már képtelenek fizetni a duplájára, triplájára nőtt tartozást. Ilyenkor előfordul, hogy az adósokat „csicskáztatják", ledolgoztatják velük a kölcsönt, s akár a házaikat is elveszik.
Néhány éve nagy port kavart az akkori monoki polgármester, Szepessy Zsolt kezdeményezése, aki részben épp e bűncselekmény „kivédésére” vezette volna be az úgynevezett szociális kártyát – a segélyeket erre utalták volna, s a plasztiklappal csak a kijelölt boltokban lehetett volna vásárolni. Ezt végül jogsértőnek találták, mert korlátozta volna az érintettek szabadságát.
|
Vannak települések, például Monok, ahol az önkormányzat dolgoz ki sajátos megoldásokat az uzsorások ellen
Teknős Miklós / Népszabadság |
Monokon az uzsora áldozatainak segítséget nyújtó irodát is alapítottak, ám később ez is bezárt. Az uzsorásokat nem könnyű tetten érni. Jellemzően nem a hálózatot működtető férfiak, hanem feleségük, anyjuk, lánytestvérük szedi be a pénzt helyettük, a családfő vagy férfi rokon csak akkor jelenik meg, ha már fenyegetőzni kell a behajtásért. A Heves megyei Átányban kaptuk el a pillanatot, amikor a piacra megérkezett egy nagy fekete autó, kiszállt belőle egy testes férfi és egy asszony. A nő kockás füzetet vett elő – ez a motívum, úgy tűnik, összekapcsolja a történeteket –, majd köré gyülekeztek az asszonyok, akik aznap kapták meg a segélyt. Átadtak néhány ezer forintot, a „könyvelő” pedig áthúzta a nevük melletti összeget. Aztán valamivel kevesebb pénzt visszaadott a törlesztőnek, s újból bekörmölte a kockás füzetbe a kamattal megnövelt adósságot.
A kamatoltatás-uzsoráztatás menete a következő: ha valakinek kölcsönadnak januárban tízezer forintot, az februárban százszázalékos kamattal húszezer forintra nő. Márciusban ez az összeg tovább duplázódik, vagyis már negyvenezer forint a kifizetendő összeg, áprilisban nyolcvanezer, májusban százhatvanezer.
|
Volt, aki az öngyilkosságba menekült az uzsorások zaklatása elől
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Az összeg év végére meghaladja a kétmillió forintot.
Volt, aki öngyilkosságba menekült az uzsorások elől. Lapunkban is írtunk arról a tarnaszentmiklósi fiatalemberről, aki asztalosként kereste a kenyerét. Ám amikor átmenetileg nem akadt munkája, egy helyi, kamatoltatással foglalkozó családtól kért kölcsön, abban bízva, hogy ha újból dolgozni jár majd, akkor törleszthet. Csakhogy eltolódott a munkakezdés abban a jászsági üzemben, ahová felvették, ez idő alatt viszont olyan mértékűre duzzadt a tartozása, amit már nem tudott kezelni. Hitelezői dolgoztatták, megalázták, veréssel fenyegették, ami elől végül az öngyilkosságba menekült.
Ugyanitt egy háromgyerekes asszonynak a házát kellett odaadnia az uzsorakölcsön fejében, ő rokonaihoz menekült egy másik megyébe.
Ózd az egyik legveszélyeztetettebb településnek számít bűnügyi szempontból Borsod megyében, az utóbbi években azonban a rendőrség látványos akciókkal számos ilyen jellegű bűncselekmény ellen keményen fellépett, s ennek hatására csökkentek az efféle esetek. Elfogtak olyan bűnözőket, akik lakásán több nyilvántartást, neveket, címeket, pénzösszegeket tartalmazó füzetet találtak, egy másik akció során pedig kiderült: a „kölcsönadó” lakások és házak adásvételi és csereszerződésének megkötésével, illetve a sértettek nevére felvett hitelekkel biztosította be magát.
|
| A korábbiakhoz képest elszaporodtak a kamatos emberek elleni rendőri fellépések |
Ha valaki eleget tett „fizetési kötelezettségének”, akkor sem menekülhetett, minden hónapban megjelent náluk az uzsorások egyike, újabb és újabb pénzösszegeket követelt.
Az elköltözéssel sem sikerült megszabadulniuk a korábbi hitelezőktől, azok mindenhol megtalálták áldozataikat.
Majoros Márta szerint sokan azért élnek rejtőzködve faluszéli viskókban, elhagyatott tanyákon, mert elmenekültek az általa csak „embervadászoknak” nevezett behajtók elől. Az ellátórendszerbe se regisztrálják magukat, lemondanak inkább az esetleges segélyekről, mert félnek, hogy ennek alapján is rájuk találnak üldözőik. Nem véletlen, hogy egyes falvakban időnként váratlanul megjelenik nagyobb létszámú „gyüttment” – a szorult helyzetben lévők ilyenkor megpróbálják az uzsorások elől egy időre rokonoknál meghúzni magukat. Ha sikerül, maradnak, ha nem, megint továbbállnak.
|
| Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Két szolnoki újságíró, L. Murányi László és Gelei József 2012-ben Süllyedő világ címmel az Új Néplapban korábban megjelent cikkeikből könyvet írt arról a világról, amelyben a modern kori rabszolgaság és rabszolgatartás már-már hétköznapi, elfogadott üggyé vált.
– Egészen a kezdetektől, folyamatosan felvetettük a helyi hatalom felelősségét is, elsősorban a rendőrségét és a települési önkormányzatokét. Megdöbbenve kellett tapasztanunk, hogy a helyi rendőrök hosszú éveken át egyszerűen szemet hunytak ezek felett a – lakosságot már a kezdetektől mélyen felháborító – jelenségek felett, s gyakorta meglepően jó viszonyt alakítottak ki az uzsorázó családokkal. Találkoztunk olyan esetekkel is, amikor önkormányzati vagy rendőri korrupció gyanúja vetődött fel – írták bevezetőjükben.
A riportokért díjakat kaptak: a Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) és a német WAZ médiakonszern Bátorság díjjal tüntette ki őket, itthon pedig megkapták a Minőségi Újságírásért járó elismerést. Ám a jelenség, ami miatt felemelték a szavukat, sokáig nem változott. Akiknek a beavatkozás lett volna a dolguk, egészen 2011-ig nem mozdultak.
Ekkor azonban történt valami.
– A korábbiakhoz képest megszaporodtak az uzsorások elleni rendőri fellépésről szóló híradások. Kommandósok gyűrtek betonba nagydarab, kigyúrt gyanúsítottakat, és kutattak cifra kerítéses, rikító színű, gipszoroszlános házakban – írják a könyvben. A keményebb fellépésnek szavaik szerint politikai háttere volt: Orbán Viktor ez idő tájt hirdetett harcot a családok ezreinek életét megrontó uzsora ellen. Gelei József – aki azóta visszatért eredeti profiljához, és újra sportújságíróként dolgozik – nekünk azt mondta: tapasztalatai szerint a leghatékonyabban Borsod megyében vették fel a harcot a csicskáztatók és kamatoltatók ellen, míg más térségekben, ha nem is olyan intenzitással, mint korábban, de tovább folyik a kiszolgáltatottak kihasználása.
Bódvalenkén, Ongán, Tiszaburán, Rudabányán, Tiszabőn, Csépán, vagyis az ország „elveszett” térségeiben járva, mi magunk is halljuk a panaszokat. Amíg volt munka, működtek a bányák, a téeszek, a kisüzemek, addig a többség nem szorult rá arra, hogy kölcsönkérjen. Ha a boltban „felírásra” kaptak is ezt-azt, a boltos nem húzott külön hasznot abból, hogy később jutott a pénzéhez.
Ma közmunkából, segélyből, alkalmi munkából tengődik a vidék. Akinek ötszáz forintot kell kölcsönkérnie kenyérre, tejre, annak egy héttel később nem lesz ezer forintja, hogy visszaadja azt.
Merthogy az uzsorában – mint megtudtuk – új szabályok vannak. Már senki sem ad kölcsönt egy hónapra. Addig nem gondolnak előre, a tervezhetőség ezen a téren is elmúlt.
Most két nap, legfeljebb egy hét múlva kell visszaadni a kölcsönadott pénzt vagy a drága kenyér árát.
Kamatos kamatra.
Csapdában
Nyár végén hagyhatta el a börtönt Gy. László, akit a Baranya Megyei Bíróság zsarolás, csalás és jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntettéért 2011 októberében 8 év 10 hónap börtönre ítélt. A most 49 esztendős férfit – tekintettel a jó magaviseletére – hét év után engedték szabadon. Szerettem volna találkozni Gy. Lászlóval, ám a férfi szabadulása után nem költözött vissza korábbi otthonába, Siklósnagyfaluba, s ismerősei nem tudták, hol találom őt. Azért akartam szándékairól megkérdezni Gy. Lászlót, mert büntetőperének sértettjei közül többen is tartanak a férfi bosszújától. Tegyük hozzá: a törvényes bosszújától.
Amúgy Gy. Lászlónak, illetve az ellene indított eljárásnak is szerepe volt abban, hogy az uzsora 2012-től büntethetővé vált. Noha a Btk. csak akkortól határozta meg az uzsorakölcsön fogalmát, a férfit már az ezredforduló utáni években is uzsorásként emlegették a falujában és a környéken.
Amikor Gy. László 2007-ben időközi választáson indult Siklósnagyfaluban a polgármesterségért, kérdeztem is őt erről. Azt felelte, hogy csak baráti kölcsönöket ad, és kamatot nem kér. A bíróság utóbb ezt nem így látta, és ítéletében megállapította, hogy a férfi a hozzá forduló, roppant szegénysorban tengődő, iskolázatlan embereknek 2002 és 2008 között havi 50–100 százalékos kamatra adott kölcsönt. A pénz általában bolti vásárlásokra kellett. A kölcsönt kérők csak akkor fogták fel, mekkora bajban vannak, amikor a következő hónapban a kapott 10 ezer forint helyett 20 ezret kellett visszafizetniük, majd újabb hónap elteltével 40-et. Aki a kölcsönt nem tudta, vagy csak részben tudta törleszteni, annak pár ezer forintos tartozása egy éven belül több százezer vagy akár millió forintra hízott.
A nem fizető adósokat a verőemberekkel kísért Gy. László megfenyegette. Az uzsorás összesen 3 és fél millió forint kölcsönt adott, és 34 milliót követelt vissza, amiből mintegy 15 millió forintnyi pénzt és ingatlant be is hajtott félszáz adósán. Hét ügyfele teljesen nincstelenné vált, miután házukat Gy. a tartozás fedezeteként megszerezte. Az adósok akkor sem lehettek nyugodtak, amikor Gy. László előzetesbe került, majd elítélték, mert sokuk jövedelméből továbbra is vonták tartozásukat. Mert bár a bíróság a büntetőperben kimondta, hogy Gy. László törvénytelen eszközökkel adósította el a sértetteket, a bíróság végrehajtásról rendelkező irodája elrendelte a végrehajtásokat, a jogerős fizetési meghagyások alapján. Gy. László ugyanis a ki nem fizetett tartozások behajtása érdekében még a nyomozás kezdete előtt fizetési meghagyással érvényesítette követeléseit. Az adósok ez ellen nem éltek ellentmondással, nem volt ehhez jogismeretük, se pénzük arra, hogy ügyvédet fogadjanak. Ráadásul azért se mertek szembeszállni az uzsorással, mert rettegtek tőle és verőembereitől. Volt, aki a félelemtől tartós idegkezelésre szorult, más meg öngyilkos lett. Az is előfordult, hogy valaki ellentmondással élt, aztán írásban visszavonta beadványát, holott – mint az a büntetőper tárgyalásán kiderült – írni se tudott.
Amikor 2008-ban elindult a nyomozás, a végrehajtásokat felfüggesztették. Az adósok – abban bízva, most már az uzsorás nem követeli tőlük tartozásukat – nem gondoltak arra, hogy polgári pert kellene indítaniuk a kölcsönszerződés megsemmisítésére. Ám a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a büntetőper ítélete semmissé nyilvánítsa ezeket a szerződéseket. Már a büntetőper közben perújítást kellett volna kezdeményezniük az adósoknak. Mire kimondták Gy. László bűnösségét, a 2006 előtt létrejött kölcsönszerződések már nem voltak támadhatók, hisz az ilyen kontraktusok ellen öt éven belül lehet csak pert indítani, amiképp a jogerős fizetési meghagyással szemben is csak öt éven belül lehet perújítást kezdeményezni. Így Gy. Lászlónak továbbra is vannak jogerős követelései a bűncselekmény sértettjeivel szemben. Ezért a férfi – ha kedve tartja – újra vonathatja követelését az adósok alacsony nyugdíjából és minimálbér alatti keresetéből, vagy elárverezheti igénytelen, ám számukra mégiscsak otthont biztosító házukat. Az elesett, kiszolgáltatott dél-baranyai emberek segítését magára vállaló Szent Márton Caritas Alapítvány most azt szeretné elérni, hogy ezek a végrehajtások szűnjenek meg, vagy a bíróság függessze fel valamennyit határozatlan időre.
Az egyházi alapítvány jogásza, Heindl Péter szerint, amikor Gy. László követeléseit a bírósági végrehajtó érvényesíti, akkor az állam tulajdonképpen – még ha jogszerűen teszi is – egy bűncselekmény elkövetéséhez nyújt segítséget. Hisz az uzsorás által elkövetett bűntény attól válik befejezetté, hogy megtörténik a végrehajtás a bíróság segítségével. Ezért egy ilyen végrehajtás hiába jogszerű, ütközik elemi igazságérzetünkkel. A történethez tartozik, hogy a büntetőper ítélete felszólította az elsőfokú bíróságot: Gy. László vagyonát – a bűncselekményből származó gyarapodás mértékéig – kobozza el. A Pécsi Járásbíróság 2013-ban döntött is a vagyonelkobzásról, mely a bűncselekmény útján megszerzett vagyon értékére terjedt ki.
Heindl Péter úgy véli, hogy elkobzás során az államnak ki kellett volna sajátítani Gy. László bűncselekményből származó követeléseit is. Ennek kellene végre megtörténnie, mondja az alapítvány jogásza, s akkor az állam a követelések birtokában – méltányosságból – elengedhetné az uzsorás adósainak tartozását. Hogy ez a megoldás működik-e, arról – várhatóan – a bíróságnak kell majd döntenie. Az általunk megkérdezett jogászok szerint nem biztos, hogy járható ez az út. Mondhatjuk persze, hogy a sértettek hibáztak, amikor nem támadták meg polgári perben a kölcsönszerződéseket. De milyen alapon tették volna? Mivel bizonyították volna a kölcsönök jogszerűtlenségét? Azt épp a büntetőper ítélete bizonyította be. De akkor – mint fentebb írtuk – késő volt már perelni. Kérdezhetjük még azt is, hogy a sértettek miért vettek fel kölcsönt havi 100 százalékos, számukra teljesíthetetlen kamatra. Miért voltak ennyire meggondolatlanok? Azért, mert nélkülöztek. Azért, mert fel se fogták a kölcsön kamatának következményeit. Azért, mert kívül rekedtek a társadalmon, és máshonnan már nem reméltek segítséget, csak egy – a kölcsön adásakor még behízelgő modorú – uzsorástól. (U.T.)
