Kémiai kasztárciót vezetne be a Jobbik

A holokauszt magyar áldozatainak emléknapjára emlékezett az Országgyűlés a keddi ülésnap elején. Napirend előtt az MSZP az Élet menetéről, a KDNP a 90 éve elhunyt Giesswein Sándor keresztényszocialista politikusról, a Fidesz Bajnai Gordonról beszélt, a Jobbik pedig kémiai kasztráció bevezetését javasolta a nemi erőszakot elkövetőknél.

Az elnöklő Jakab István felidézte, hogy 69 évvel ezelőtt 1944-ben ezen napon kezdődött a magyarországi zsidóság gettóba zárása, az elkövetkezendő egy év alatt pedig közel 600 ezer magyarországi zsidó, roma és politikai üldözött esett a tervszerű népirtás áldozatává, többségük az auschwitzi koncentrációs táborban vesztette életét. Hozzátette: a zsidótörvények bevezetésével ugyanakkor már évekkel korábban megkezdődött azok kirekesztése a társadalomból, akik az évszázadok során békésen együtt dolgoztak a nemzet felemelkedése érdekében.

Kijelentette: a 21. századi modern Magyarországon, évszázadokkal a felvilágosodás után, még mindig harcolni kell a sötét gondolatok ellen. Megengedhetetlennek nevezte a haláltáborok létének megkérdőjelezését egy olyan országban, ahol még ma is sok túlélő viseli a testén és a lelkében a megkülönböztető jelzést.

Hangsúlyozta: a jövő nemzedékeit úgy óvhatjuk meg a háború borzalmaitól, ha felfedjük előttük a múlt történéseit, és figyelmeztetjük őket, mi vezethet egy világméretű társadalmi katasztrófához. "Fel kell ismerniük a fasizmus hétköznapi arcát is, amely beférkőzhet mindennapjainkba, a kis közösségekbe, és alulról mérgezi, mételyezi a társadalmi rendet, a demokratikus értékeket" - fogalmazott Jakab István. Hozzátette, az ilyen eszmék könnyen találnak otthonra a nehéz sorsú, a perifériára szorult emberek lelkében.

A KDNP-s Pálffy István 90 éve elhunyt Giesswein Sándor pápai prelátusra, keresztényszocialista politikusra, országgyűlési képviselőre emlékezett. Felidézte, hogy Giesswein Sándor szerint a társadalmi béke megteremtésének alapja az igazságosság, és úgy folytatta: ezen az alapon áll a mostani Fidesz-kormány politikája is, amikor a bankok megadóztatásáról vagy a rezsicsökkentésről van szó. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára válaszában méltatta Giesswein Sándor munkásságát.

Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő a kémiai kasztráció bevezetését javasolta a nemi erőszak elkövetőivel szemben. Úgy vélte, egyre több aberrált bűnelkövető jelenik meg a társadalomban, ezért itt az ideje, hogy sokkal keményebb módszereket alkalmazzanak velük szemben. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kémiai kasztrálás lehetősége többek között Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Izraelben, Lengyelországban, Svájcban és az Egyesült Államokban is létezik, Németországban és Csehországban pedig még a műtéti kasztráció lehetősége is adott.

Répássy Róbert igazságügyi államtitkár válaszában azzal érvelt, hogy a hamarosan hatályba lépő új büntető törvénykönyv (Btk.) kellően szigorú a szexuális bűncselekményeket elkövetőkkel szemben. Felhívta a figyelmet arra, hogy az új Btk. önálló fejezetben szabályozza újra ezt a témát, és súlyosabb büntetési tételeket tartalmaz.

Steiner Pál MSZP-s képviselő arról beszélt, hogy a vasárnapi Élet menetére több tízezer embert várnak, most tizenegyedik alkalommal emlékeznek majd azokra, akiknek először jogait, majd vagyonát vették el, később pedig a méltóságukat és életüket is.

Hangsúlyozta: a demokratáknak együtt kell fellépni azokkal szemben, akik újra fel akarják használni a gyűlöletet és a kirekesztést alantas politikai szándékaik megvalósítása érdekében. Az újfasiszta motoros provokáció és kormánytagok listázásának szándéka azt bizonyítja, hogy van ok a közös fellépésre - mondta, közös és oszthatatlan felelősségnek nevezve, hogy a fiatalok olyan nevelést kapjanak, ami alapján elutasítják a rasszizmust. Az MSZP nevében azt javasolta, hogy minden magyar fiatal tanulmányai során jusson el az auschwitzi emlékmúzeumba.

Fónagy János államtitkár annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az Élet menete jól bizonyítja, hogy a magyar társadalom túlnyomó többsége átérzi ennek a tragédiának az iszonyatát, politikai hovatartozására és vallására tekintet nélkül. Az államtitkár arra kért minden, a magyar nemzeti zsidó-keresztény kultúrkör értékeit fontosnak tartó embert és az Országgyűlés tagjait is, hogy minél többen vegyenek részt a meneten.

Kocsis Máté fideszes képviselő azt mondta, hogy Bajnai Gordon kormányra kerülése esetén paktumot kötne a bankokkal, növelné az középosztály terheit, és eltörölné a rezsicsökkentést, amit egy interjúban a volt miniszterelnök szélhámosságnak nevezett. Szerinte viszont az a szélhámosság, amit Gyurcsány és Bajnai műveltek 2010 előtt. A Gyurcsány-Bajnai-kormány két kézzel asszisztált ahhoz, hogy a külföldi szolgáltatók 1040 milliárd színtiszta profitot vigyenek ki az országból - hangoztatta.

Fónagy János közlése szerint a kormány 3,8 millió magyar háztartás rezsijét csökkentette az elmúlt hónapokban, míg a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok ugyanezen rezsiköltségeket 15 alkalommal emelték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.