Keményen kiszúrt az Aldival a kecskeméti önkormányzat

Üzletet nyitna a kecskeméti belvárosban az Aldi áruházlánc. Minden engedélyt megkaptak, de az önkormányzat az utolsó pillanatban közlekedési korlátozással ellehetetlenítette az áruszállítást.

Egy korábbi kínai áruházat alakított át élelmiszerüzletté az Aldi a kecskeméti belvárosban, a Bercsényi és a Rákóczi utca sarkán. Június elejére tervezték a nyitást, ám arra mindeddig nem került sor, mert az önkormányzat időközben korlátozta a súlyos teherautók behajtását az utcába.

Forgalomkorlátozó táblát raktak ki a Bercsényi utca elejére, amely megtiltja a 7,5 tonnánál nagyobb súlyú teherautók behajtását. Az Aldi viszont kamionokból tölti fel naponta az üzleteit, mert neki így gazdaságos. A kecskeméti Hírösvény portál szerint a korlátozás egyértelműen diszkriminatív, és nyilvánvalóan az Aldinak szól, hiszen egyetlen szomszédos, hasonló helyzetben lévő utcára sem tettek ki hasonló táblát.

A korlátozást kezdeményező önkormányzati képviselő azzal érvelt: a nagy kamionok, amilyeneket az Aldi használ, csak a helyi forgalom jelentős korlátozásával tudnak befordulni a Rákócziról a Bercsényi utcába. Próbabehajtást is rendeztek, ahol bebizonyosodott, hogy egyszeri ráfordulással a kamion nem tud bemenni a kis utcába.

Az Aldi építő cégének képviselője viszont azt állította, hogy amikor ők próbálták, be tudott fordulni a kamion. Azt kérte, hogy az önkormányzat szereltesse odébb a közlekedési táblákat, amelyek akadályozzák a nagy teherautók bekanyarodását, valamint engedélyezze, hogy az Aldi virágládákat helyezzen ki, amelyek megakadályozzák a civil autók parkolását.

A Hírösvény cikke végén a szerző, Rajnai Attila megkockáztat egy feltételezést: az is megbújhat a háttérben, hogy Aldi áruházának megnyitása jelentősen megkavarná a helyi élelmiszer-kereskedelmi mogulok hegemóniáját. 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.