galéria megtekintése

Eddig háromszáz magyar diák a keleti nyitás áldozata

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 24. számában
jelent meg.


Rab László
Népszabadság

Kínai középiskola lesz várhatóan a XV. kerületi Neptun utcai általános iskolából. A Klik arra hivatkozik, hogy kevés a gyerek. A szülőknek a környék három iskoláját ajánlották fel, hogy oda vigyék a gyerekeiket. A gyerekek, a szülők és a tanárok elkeseredettek és tehetetlennek érzik magukat.

Eredetileg nem erről volt szó. A XV. kerületi Neptun Általános Iskola április 9-én kapott levelet Hanesz Józseftől, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnökétől, melyben az állt, hogy elkezdik az iskola átszervezését, mert a Kavicsos közben lévő magyar–kínai két tannyelvű általános iskola „középiskolai tagozatokkal szeretne bővülni”.

A diákok az iskola kerítésére kirakott molinókkal tiltakoznak
A diákok az iskola kerítésére kirakott molinókkal tiltakoznak
Veres Viktor / Népszabadság

A kínai iskola működtetője az OMSZI Nonprofit Kft., a tulajdonosi jogokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolja. Az MNV kereste meg kérésével a Kliket, és Hanesz úr a Neptun utca 57. szám alatt lévő lakótelepi iskolát jelölte ki a „keleti nyitás” bázisának. Ez a levél aztán – amelyet ismertettek a tantestület előtt – szőrén-szálán eltűnt.

 

Született aztán egy második levél, amelyben a Klik már úgy fogalmazott, hogy „nincs kihasználva” az iskola, kevés a gyerek, a 650 férőhelyes intézménybe csupán 284-en járnak. Azért van szükség az „átszervezésre”, mert csak 55 százalékos a kihasználtság. A tanárok hiába érveltek azzal, hogy 69 sajátos nevelési igényű tanítványuk van, akik a tanulási vagy az egészségügyi problémáik miatt megkülönböztetett bánásmódot igényelnek.

Azt is elmondták, hogy a kerület többi iskolájában sem emelkedik 65-70 százalék fölé a kihasználtság,

az iskolaváltás mellett élénken agitáló László Tamás fideszes képviselő (polgármester volt a kerületben) az április 14-i szülői fórumon hívatlanul megjelent, felült a pulpitusra, és végül ő válaszolt a kérdésekre. – Minden érvet lesöpört – mondták a szülők –,

azt mondta, önsorsrontók vagyunk, mert nem vagyunk hajlandók belátni, hogy az innen két kilométerre lévő iskolában mennyivel jobb lesz a gyerekünknek.

Azt kérdezte, miért nem akarjuk megérteni, hogy a másik iskolát, amelyet kijelöltek számunkra, EU-s pénzből újították fel. Kicsit el is szégyelltük magunkat amiatt, hogy ki mertünk állni a gyerekeink mellett.

Elküldtük a Kliknek kérdéseinket szerdán, választ nem kaptunk. A Neptun utcai iskola ügyében ugyanaz a ködösítés zajlik, mint ami a Wallenberg iskola ügyében történt. Amikor Rétvári Bencét, a humántárca államtitkárát arról kérdezték a parlamentben, hogy ki döntött a neptunosokról, az államtitkár azt felelte, az önkormányzat kezdeményezte az átszervezést. Az önkormányzatnál viszont nem tudtak róla, és csak a jövő szerdán foglalkoznak először az üggyel testületi ülésen. A tanárok szerint a helyi képviselők nem számítanak, csak véleményezési joguk van.

A szülők kevés esélyt látnak arra, hogy a döntést, amelyet a fejük felett hoztak, megmásítsák
A szülők kevés esélyt látnak arra, hogy a döntést, amelyet a fejük felett hoztak, megmásítsák
Veres Viktor / Népszabadság

Az iskola közalkalmazotti tanácsának elnöke, Vlasics Ágnes arról tájékoztatott, hogy a gyerekeknek és a tanároknak három másik iskolát ajánlottak fel. A szülők kevés esélyt látnak arra, hogy a döntést, amelyet a fejük felett hoztak, megmásítsák.

A tanárok el vannak keseredve, mert az átvételük másik iskolába „létszámfüggő” lesz. Magyarul: ha kevés gyerek iratkozik be, kevesebb pedagógusra lesz szükség.

A gyerekek kéznyomatukkal tiltakoznak a döntés ellen, amelyet kifüggesztettek az iskola kerítésére. A főbejárat elé, ahová László Tamás képviselő intézte a térkövet. Ottfelejtettek egy választási táblát is, mely szerint „a Neptun utcai Általános Iskolában 2015-ben műfüves pálya készül” az önkormányzat és a Magyar Labdarúgó Szövetség támogatásával. Műfüves pálya nem lesz, de a gyerekek, tanárok mindennap elolvashatják a zárómondatot: Óvjuk, védjük közös értékeinket!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.