galéria megtekintése

Kegyeletből felfüggesztik a pártpolitikát Salgótarjánban

4 komment


Czene Gábor

Salgótarján önkormányzata saját halottjának tekinti Dóra Ottót, a város baloldali polgármesterét, aki 53 éves korában hunyt el vasárnap. A városháza gyászjelentése szerint egész életét a nógrádi megyeszékhely fejlődésének és lakosságának szentelte, az elkezdett munka befejezésében csak súlyos betegsége gátolhatta meg. Salgótarján nagyon nehéz anyagi helyzetben van.

A Fidesz is méltatta az elhunyt politikai vetélytársat. „Letaglózott a hír. Ottót emberként is becsültem, elkötelezett baloldali politikusnak tartottam. Őszinte részvétem a családjának" – nyilatkozta lapunknak Becsó Zsolt, Salgótarján fideszes parlamenti képviselője.

A tavaly őszi önkormányzati választáson Salgótarján azok közé a kevés városok közé tartozott, ahol sikeresen működött a baloldali összefogás.

Dóra Ottó az MSZP, a DK, az Együtt és egy helyi civil szervezet közös jelöltjeként szoros versenyben legyőzte az addigi fideszes polgármestert, Székyné Sztrémi Melindát. (Jelenleg ő a Klik salgótarjáni tankerületének vezetője.)

 

Salgótarján egyébként sem rózsás gazdasági helyzetét tovább rontja, hogy a pénzek elosztásakor a kormány a legkevésbé sem preferálja az ellenzéki településeket. Nyáron megjelent cikkünkből idézünk: Miközben a fideszes vezetésű városokat százmilliós és milliárdos nagyságrendű pénzekkel segítette ki a költségvetés, a rászoruló Salgótarján a működési támogatásként kért 600 millió forint helyett mindössze 60 milliót kapott.

Dóra Ottó egész életét a nógrádi megyeszékhely fejlődésének és lakosságának szentelte
Dóra Ottó egész életét a nógrádi megyeszékhely fejlődésének és lakosságának szentelte
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A város megpróbált ott spórolni, ahol lehet. Az önkormányzat például átadta volna az államnak a már amúgy is államosított iskolák működtetését, de a kormány olyan anyagi feltételeket szabott, hogy Salgótarján végül elállt a tervtől.

Több mint egymilliárd forint hiányzik a város jövő évi költségvetéséből

– rögzítette kérdésünkre Fekete Zsolt szocialista alpolgármester, aki szintén közös baloldali jelöltként került posztjára. Úgy volt, hogy országjárása során Orbán Viktor miniszterelnök még az idén Salgótarjánba is ellátogat. Ilyen alkalmakkor a kormányfő milliárdos beruházásokat szokott bejelenteni. Becsó Zsolt közlése szerint valószínű, hogy a látogatásra jövő év elején kerülhet sor.

A megüresedett polgármesteri tisztség betöltésére százhúsz napon belül kell időközi választást tartani. A gyászra való tekintettel egyelőre a Fidesznél nem foglalkoznak a jelölt kilétével. Hasonló a helyzet a baloldali pártoknál is:

kegyeleti okok miatt a temetés előtt még belső egyeztetést sem tartanak arról, kit szeretnének indítani.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.