Kedden döntés születhet az alaptörvény negyedik módosításáról

Lejár a harminc napos határidő, ezért az alkotmánybíráknak állást kell foglalniuk arról az ombudsmani beadványról, amely szerint az alaptörvény negyedik módosítása több okból is közjogilag érvénytelennek tekintendő.

Döntenie kell kedden az Alkotmánybíróságnak (Ab) arról az ombudsmani beadványról, amelyben Szabó Máté az alaptörvény negyedik módosításának vélelmezett közjogi érvénytelenségét feszegeti. Az alapjogi biztos április 23-án fordult a testülethez, és az indítványt az alaptörvény szerint legkésőbb harminc napon belül el kell bírálnia testületnek. Miután az Ab a héten egyetlen alkalommal tart teljes ülést, akkor határozatot is kell hirdetnie.

Szabó Máté – a hozzá érkezett beadványok érveit is felhasználva – arra figyelmeztet, hogy alkotmány újabb, április elsejét hatályba lépett módosítása formai és eljárási szempontokból is kifogásolható. Annak egyes rendelkezéseiről – miután az utolsó pillanatban is beterjesztettek néhány érdemi javaslatot – nem folyt plenáris vita, ami az alapjogi biztos álláspontja szerint súlyos eljárási hiba, s közjogi érvénytelenséghez vezethet.

Egyébként éppen az alaptörvény kifogásolt módosítása tartalmazza, hogy Szabó Máté is kérheti az Ab-t arra, hogy az alkotmányt és annak módosítását a „megalkotására és kihirdetésére vonatkozó eljárási követelmények tekintetében” vizsgálja felül. Azt viszont éppen most zárták ki, hogy az alkotmánybírák az alaptörvény egyes rendelkezéseiről érdemben is állást foglalhassanak.

Ezért az ombudsman formai okokra hivatkozik, s arra figyelmeztet, hogy „a parlamenti munka lényegéhez tartozik a tárgyalásra kerülő ügyek minden oldalú beható megvizsgálása, a legkülönbözőbb vélemények meghallgatása”. Az alkotmány ismételt módosításával kapcsolatos eljárás viszont „nem biztosította, hogy a képviselők a demokratikus törvényalkotás (alkotmányozás) egyik nélkülözhetetlen előfeltételeként kifejthessék véleményüket a plenáris ülésen”.

Az ombudsman emellett azt is felhozza érvként, hogy egyes – az alaptörvény más pontjaival ellentétes – rendelkezések alkotmányba emelése megbontja a normaszöveg egységét, ami koherenciazavart okoz. Ez pedig szerinte szintén felvetheti a közjogi érvénytelenség kérdését.

„Nyilvánvaló és tényszerűen megállapítható az alaptörvény egységének a sérelme azokban az esetekben, amikor a negyedik módosítás tételesen szembemegy az Alkotmánybíróságnak az alaptörvény más rendelkezése alapján meghozott döntésével” – állítja Szabó Máté. Vagyis: amikor az Ab által korábban megsemmisített rendelkezéseket „felülalkotmányozták”. Az sem lehet hivatkozási alap, hogy a testület korábbi határozatait az alaptörvény alapján semmisnek kell tekintetni, mert ezek a döntések a jelenlegi alkotmány hatályba lépése után születtek, így érvényesek.

Az ombudsman felveti, hogy miközben az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalmáról szóló jogszabályokat az Ab az új alaptörvényre hivatkozva semmisítette meg, most az ilyen tiltás lehetőségét mégis az alkotmányba emelték be. Hasonló a helyzet az egyházi státus elnyerésének szabályozásával is. Az Ab korábban alaptörvény-ellenesnek találta, hogy ilyen kérdésben a parlament – tehát egy politikai testület – döntsön, s most ezt az alkotmányellenes normát veszik bele az alaptörvénybe.

Az Ab korábban megsemmisítette a választási eljárási törvénynek a politikai kampányhirdetések korlátozására vonatkozó rendelkezéseit, mondván, „a politikai reklámozásnak a kereskedelmi médiaszolgáltatásban való teljes kizárása nem szolgálja a kiegyensúlyozott tájékoztatás megvalósulását, sőt azzal ellentétes eredményre vezethet”. Vagyis: megint egy alkotmányos követelményre hivatkozta, amit semmibe vettek, amikor az alaptörvénybe foglalták, hogy az országos listát állító pártok a kereskedelmi médiumokban nem hirdethetnek. Mindez belső ellentmondáshoz vezet – mutat rá az ombudsman –, hiszen az alaptörvényből levezethető alapjogok csorbítását ugyanezen dokumentum más passzusai lehetővé teszik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.