Kecskeméten folytatódik a Hagyó-per

A hatodrendű vádlott védője azt indítványozta, hogy helyezzék át az illetékességgel rendelkező bírósághoz a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó büntetőpert.

Ha a csütörtöki tárgyalási napon előterjesztett indítványt nem találná megalapozottnak a törvényszék, akkor Bárándy Péter ügyvéd bírói kezdeményezés, egyedi normakontroll iránti eljárás alkotmánybíróság előtt történő megindítását kéri - áll a Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró által felolvasott indítványban.

A védő azzal indokolta kezdeményezését, hogy az OBH kijelölési legitimációját megalapozó rendelkezést az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a december 29-én kihirdetett határozatában.

A védői indítványt a törvényszék rövid tanácskozás után elutasította, mert álláspontja szerint van hatásköre és illetékessége az eljárás lefolytatására.
A határozat ellen több vádlott és védő fellebbezést nyújt be, így a Szegedi Ítélőtábla dönt róla. Ezután az ügyész megkezdte a H. Éva hatodrendű vádlottat érintő vádpontok ismertetését.

A hatodrendű vádlott sem ismerte el a bűnösségét, írásban tett vallomását olvasta fel a Kecskeméti Törvényszéken folyó büntetőper csütörtöki tárgyalásán.

H. Éva 2007. február 1-jétől a BKV Zrt.-hez tartozó DBR Metrónál volt sajtóreferens, majd 2008 februárja és 2009 augusztusa között Hagyó Miklós mellett, a főpolgármester-helyettesi kabinetben megbízással sajtó- és PR-tanácsadói munkakört látott el.

H. Éva - akit folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel mint felbujtót vádolnak - visszavonta a nyomozati szakban tett vallomását.

A Központi Nyomozó Főügyészség folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt vádolta meg Hagyó Miklóst és társait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.