KDNP kontra KDNP-s: nyilvános vitának helye nincs

A Kereszténydemokrata Néppárt hivatalos álláspontjával szemben nincs helye nyilvános vitának. Máskülönben kizárás lehet a vége - derül ki a KDNP pártügyésze állásfoglalásából.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) hivatalos álláspontjával szemben belső vita kezdeményezhető, de kifelé ellentétes nyilatkozatot nem tehet sem tag, sem szervezet - ezt az állásfoglalást tette közzé a KDNP pártügyésze.

Rubovszky György a kisebbik kormánypárt honlapján olvasható dokumentumban úgy fogalmazott: mivel a párton belül az utóbbi időben többen is a hivatalos állásfoglalással ellentétesen nyilatkoztak, fontosnak tűnik emlékeztetni arra, hogy csak akkor viselkednek pártszerűen, ha a nyilatkozatok egy irányba mutatnak.

Leszögezte: a párt hivatalos nyilatkozatával szemben belső vita kezdeményezhető, de kifelé ellentétes nyilatkozatot nem tehet sem tag, sem szervezet. Kitért arra, hogy az elnökség képviseletében Semjén Zsolt elnök, míg a képviselőcsoport képviseletében Harrach Péter frakcióvezető jogosult nyilatkozni, majd idézte a KDNP alapszabályát, miszerint "a pártból ki lehet zárni azt a tagot, aki (…) – 2. pont: a párt Alapszabályát, alapelveit, működési elveit súlyosan megsérti, vagy azokkal ellentétes tevékenységet fejt ki…"

Kitért az alapszabály azon passzusára is, hogy a párt tagjait, szervezeteit, a belső fórumokon megilleti a véleménynyilvánítás, a kritika szabadsága, ezért senkit hátrány nem érhet. A párton kívüli közéletben a tagok, tisztségviselők és szervezetek nem kerülhetnek ellentétbe a párt elfogadott politikai irányvonalával.

Az állásfoglalás előzménye, hogy Szalma Botond, a KDNP budapesti elnöke Schmitt Pál ügyében - még a szenátusi döntés előtt - közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben a fővárosi elnökség nevében üdvözölte a Semmelweis Egyetem doktori tanácsának döntését Schmitt Pál doktori dolgozata ügyében.

Rubovszky György, március 31-én az MTI-vel azt közölte, hogy Szalma Botondnak, a KDNP budapesti elnökének korábban tett megnyilvánulásai nem tükrözik a párt egészének véleményét, és nyilatkozatai nyíltan szembemennek a KDNP hivatalos állásfoglalásával.

Szalma Botond ezt követően a Népszabadság április 2-i számában megjelent interjúban beszélt arról, hogy szerinte Schmitt Pál köztársasági elnöknek le kellene mondani, "semmi köze a mostani helyzethez, hogy PhD-t akar írni". A politikus arra a kérdésre válaszolva, felkészült-e rá, hogy kizárják a KDNP-ből, azt mondta: nem készült fel erre, mert emiatt nem kell senkit se kizárni a pártból.

Harrach Péter frakcióvezető szintén e napon azt mondta, hogy magánvéleményét közölte a budapesti elnök Schmitt Pál államfő ügyében és nyilatkozatának meglesz a következménye.

Csütörtökön a KDNP X. kerületi szervezete juttatott el közleményt az MTI-hez, kiállva a Magyarok Szövetsége (MSZ) nyilatkozata mellett, amelyben Rácz Sándort, az 1956-os forradalmi munkásmegmozdulások egyik vezéralakját javasolják köztársasági elnöknek.

Semjén Zsolt pártelnök az államfő-jelölésről szerdán azt mondta az MTI-nek Kövér László és Áder János személyét egyaránt elfogadhatónak tartja a KDNP. A miniszterelnök kereszténydemokrata helyettese szerint csak olyan ember lehet köztársasági elnök a Fidesz-KDNP támogatásával, aki "személyében legalább úgy, vagy még inkább elkötelezett a húsvéti alkotmány védelmében, mint Schmitt Pál volt".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.