KDNP: ősszel parlament elé kerülhet a családi adókedvezmény kiterjesztéséről szóló javaslat

Várhatóan ősszel kerülhet az Országgyűlés elé a Kereszténydemokrata Néppárt családi adókedvezmények kiterjesztéséről szóló javaslata - mondta Harrach Péter.

A kisebbik kormánypárt frakcióvezetője az MTI kérdésére azt mondta: zajlanak a kormányzati egyeztetések, és ezt követően nyújtják be majd javaslatukat. Megjegyezte: részükről nincs akadálya, hogy a változtatások már jövő januártól életbe lépjenek.

A képviselőcsoport vezetője elmondta: az egy gyermeket nevelők 92 százaléka, a kétgyermekesek 88 százaléka, míg a háromgyermekeseknek csupán 38 százaléka tudott az eddigi lehetőségekkel élni. Ennek oka, hogy utóbbiak esetében a kedvezmény havonta 99 ezer forint, és ha nem volt ilyen összegű személyi jövedelemadó az összevont adóalap szerint, akkor nem tudtak élni a lehetőséggel.

Ezért a KDNP azt javasolja, hogy a járulékból is kihasználható legyen az adókedvezmény - fejtette ki a frakcióvezető. Mint mondta, nagyon sokan lesznek, akik így sem adót, sem járulékot nem fizetnek majd.

Harrach Péter kiemelte: a több gyermeket nevelő, kisjövedelmű és rászoruló családok jól fognak ezzel a módosítással járni, a nagyjövedelműeknél pedig nem változik semmi.

Pálffy István, a frakció szóvivője azt mondta, hogy javaslatuk közel negyedmillió családnak jelentene segítséget különböző mértékben.

Kifejtette: a 2011-es adatok alapján adóbevallást készítők közel 27 százaléka, 1 millió 17 ezren igényelték a gyermekeik után járó adókedvezményt, a kérvényezők fele egy gyermekről, egyharmada két gyermekről gondoskodik, és a családok mintegy hatoda nevel három vagy több gyermeket.

A kereszténydemokrata politikus által ismertetett adatok szerint a kedvezményezettek összesen 292 milliárd forintnyi adókedvezményt vehettek volna igénybe, azonban alacsony jövedelmük miatt csupán 180 milliárd forintot sikerült valóban kihasználni, 112 milliárd forint "kihasználatlanul" maradt.

Harrach Péter hozzátette: az adóhatóság számításai szerint ebből a 112 milliárd forintból 55 milliárd az az összeg, amit még a járulékokból a családi kasszában hagynának. Rendezni kell ugyanakkor még azt a technikai problémát, hogy ha valakinek nem kell járulékot fizetnie. Ebben az esetben őt nem terhelheti a járulék nem fizetésének következménye - jelezte a frakcióvezető, aki szerint ezt a kérdést a költségvetésből történő pótlással lehet rendezni. A részletek most dolgozzák ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.