bbicus | 2010. március 20. | 17:06:02
Na ilyenkor, amikor egy nem létező párt "szóvivője" beszél elvonási tünetekről egy közepes méretű tömegbázissal rendelkező másik párt esetében, hát nem is tudom, mit mondjak, hogy ne legyek sértő.
Ha ezt a rendezvényt Gyurcsány Ferenc rendezte önmagának, akkor Orbán Viktor összes országértékelőjét viszont Orbán szervezte önmagának - ugyanis mindkettőjük vonatkozásában egy-egy civil szervezet a rendező és felkérője az előadónak.
A Népszabadság meg szemrebbenés nélkül közli az ilyen badarságokat.
De minek?
De kinek?
Ja, igazodik...
bbicus | 2010. március 20. | 17:01:17
tiItott_baker | 2010. március 19. | 21:29:42
"önként, örömmel érkeztek oda vidékről több tucat rohadó ikarusszal"
Általában: ízléstelen az, ahogyan lenézed a nyugdíjasokat.
Mindenki megöregszik, ha nem kötik fel fiatalon - tartja a népi mondás.
Másrészt: a fidesz-hívők, nyugdíjasok is rohadó Ikaruszokkal érkeznek vidékről az Orbán-gyűlésekre.
Azzal a különbséggel, hogy ugyan önként, de nem örömmel, hanem pénzért. Saját bevallásuk szerint fejkvótáért járják a gyűléseket, nem egyszer naponta kettőn is részt vesznek, keresnek vele pár ezer forintot, megéri nekik, akármekkora hülyeségeket kell is meghallgatniuk.
Sőt. Még csápolnak is. Meg tapsolnak, kiáltanak is ütemesen: "Viktor! Viktor!"
Ha megfizetik, miért ne?
bbicus | 2010. március 20. | 16:35:26
Na ilyenkor, amikor egy nem létező párt "szóvivője" beszél elvonási tünetekről egy közepes méretű tömegbázissal rendelkező másik párt esetében, hát nem is tudom, mit mondjak, hogy ne legyek sértő.
Ha ezt a rendezvényt Gyurcsány Ferenc rendezte önmagának, akkor Orbán Viktor összes országértékelőjét viszont Orbán szervezte önmagának - ugyanis mindkettőjük vonatkozásában egy-egy civil szervezet a rendező és felkérője az előadónak.
A Népszabadság meg szemrebbenés nélkül közli az ilyen badarságokat.
De minek?
De kinek?
Ja, igazodik...
sharapova2008 | 2010. március 20. | 13:30:34
Moderálási alapelvek- komment törölve -
tarpataky | 2010. március 20. | 11:38:55
Hm,egy senki,nulla malacpöcse csökevény benyali leckéztetné Gy-t.
Normális | 2010. március 20. | 08:28:57
Elnézést csak most kapcsoltam,a Blikkben olvstam Semilyen Zsolt ur egyik nyilatkozatát,melyben kijelentette,hogyö nem gyülülködik,és állandoan imádkozik,Gsurcsány-ur lelki üdvéért! Most akkor már értem,hogy miért!
Normális | 2010. március 20. | 08:21:34
A KDMP-s képviselőknél én már ugyanezt régen felfedeztem.Egyetlen olyan beszédükben sem éreztem azt,hogy ök hivö keresztény emberek lennének,képmutatás az egész amit müvelnek. A Fidesz nélkül sehol sem lennének!
Fáni | 2010. március 20. | 07:56:16
KDNP-nél lesz olyan képviselő akiről ilyeneket mondanak!!!
sharapova2008 | 2010. március 20. | 05:44:23
Moderálási alapelvek- komment törölve -
tsz elnok | 2010. március 20. | 05:25:57
Szeretnek belepni a KDNP-be!Tudna valaki egy ONALLO KDNP-iroda cimet adni?NEM Fityesz-KDNP iroda,CSAK KDNP iroda!Hol talalok ilyet?
szekfuszeg | 2010. március 20. | 00:36:10
nem emlexem pontosan azaz ekesilona az fideszes vagy kdnp-s, istenem, ha ilyeneken mulna emberek maglyan egnenk mindannyian!:) sotet, elmaradott szentfazekak!
bpredwing | 2010. március 20. | 00:22:19
Hát ez totál érthetetlen,hogy ez a valami: mitől keresztény,mitől demokrata,és legfőképp miért nevezi néppártnak magát?Ez olyan mintha én a nevem elé biggyeszteném a báró címet.Vicces és szánalmas.
Miura | 2010. március 20. | 00:19:36
nolcsi122 | 2010. március 19. | 21:44:55
Ja, mint most a fénymásolós BKV buli. A céget, amelyik a pénzt kapta eladták. És kinek, két vajdasági magyarnak, akiket égen-földön nem találnak. Lehet, hogy akikről szó van becses személyükben, nem más, mint Kaya Ibrahim és Josip Tot?
lakatos | 2010. március 19. | 23:35:55
A KDNP-nek elvonási tünete lehet, mert hiányzik belőlük legalább az egyik betű, a P, a párt. Gyurcsányon sokfajta tünet lelhető fel, de éppen a KDNP-nek nincs mit felhánytorgatnia, előbb magukat kezeljék.
giorgiofoglio | 2010. március 19. | 23:23:52
Halász Zsuzsa valamikor a mtv1-en acsarkodott esténként,bizonyára neki van elvonási tünete
giorgiofoglio | 2010. március 19. | 23:21:15
a KDNP vajon egymaga hány embert tudna "összecsődíteni"?erre mondják,hogy a bolha tüsszög
Sandra | 2010. március 19. | 22:52:25
Szent Zsoltal az élen. Csupa nimand.
Sandra | 2010. március 19. | 22:50:57
Ilyen pofátlan gátlástalanságal rég találkoztam! Honnan veszi a bátorságot ez a KDNP, aki szinte csak gnómokból áll, hogy egy Gyurcsány Ferencet minősitsen. Nem hozzátok szólt Fidesz popsinyalók!
blist | 2010. március 19. | 22:18:34
Mondja egy nem létező párt szóvivője...
Jager László | 2010. március 19. | 22:09:57
Tanácsolom ,hogy a jobbikosok menjenek a "labanc"infóra!
Itt már csatát vesztettek!!!
Senki nem kívácsi a buta szövegre!!
J.L.
100% tolerancia | 2010. március 19. | 21:58:05
Nem elvonási tünetek... hanem elbutulás látszik a jobb- és baloldalon egyaránt.
A Fidesz meg ezzel a "pimasz emberek pártja" arculattal elég visszatetsző.
Hammada Fleet | 2010. március 19. | 21:55:49
"tiItott_baker | 2010. március 19. | 21:29:42
...ráadásul ezek alkotják a szocialisták utolsó bázisát"
Ja. Ma még. Majd azt nézd meg, öcsi, mekkora bázisa lesz a szociknak fél év múlva. Röhögném, ha te is ott nyaliznál.
nolcsi122 | 2010. március 19. | 21:44:55
Moderálási alapelvek- komment törölve -
nolcsi122 | 2010. március 19. | 21:38:44
Moderálási alapelvek- komment törölve -
tiItott_baker | 2010. március 19. | 21:29:42
Hammada Fleet
ezt most úgy írtad, mintha a megjelent nyugdíjasoknak ciki lenne utólag szembenézni azzal, hogy egy légtérben tartózkodtak Gyurcsánnyal. Dehogy vannak ezek megbántva...:) Ennél rosszabb a helyzet: ezek önként, örömmel érkeztek oda vidékről több tucat rohadó ikarusszal, ráadásul ezek alkotják a szocialisták utolsó bázisát.
Jager László | 2010. március 19. | 21:20:08
Szerintem ez a kisjány ott sem volt,hanem a fürdőkádban fürdött!
Előre megírt szövege nem valami érdekes!!
J.L.
Hammada Fleet | 2010. március 19. | 21:12:31
Az, hogy Halász Úriasszony, a virtigli keresztény hívő ordenáré módon nyalatkozik Gyurcsányról, nem meglepő. Ami meglepő, az az ordenáré hang, ami a közönségnek kijut. A "kétezer nyugdíjast" talán nem kellett volna megbántani azért, mert rossz érában születtek és most már túl vannak az életük delelőjén.
bánáti? | 2010. március 19. | 21:09:07
Ez az énektanítónő Halász Zsuzsa vajon mit szól ahhoz, hogy a fidesz már a Hit gyülekezetével kokettál. Nem gondolja, hogy besokallt a Viktor a gyermekmegrontó papok gyülekezetére, és a KDMP-t lapátra akarja tenni a választások után? Na, akkor mi lesz Semjénékkel?
Mekmörfi | 2010. március 19. | 21:06:39
Nem Kis-Rigó csápolt az első sorban?
Ő nagyon vágyik a baloldalra.
kipcsak | 2010. március 19. | 20:57:49
Moderálási alapelvek- komment törölve -
bánáti? | 2010. március 19. | 20:42:55
„Ha a tisztelt választók nem hatalmaznak fel minket arra, hogy koalíciós kényszer nélkül vezessük az országot, akkor, miután nincs alkalmas koalíciós partner, akivel lenne esély egy normális és tisztességes kormányzásra, akkor vissza fogjuk adni az embereknek a döntés lehetőségét, hogy még egyszer gondolják meg, és bízzák meg azt, akit meg akarnak bízni."(id.:Kövér L.)-valóban nem lesz vége a választással a küzdelemnek,ha nem lesz meg a Fid-ex-nek a 2/3-ad, mert tele lesz az ország:vááálasztási csalááás, vááálasztási csalááás kiabálással.
foldeselvtars | 2010. március 19. | 20:35:06
helyes a diagnózis
letter | 2010. március 19. | 20:35:00
==>szekfuszeg | 2010. március 19. | 20:17:21
Latom, szekfuszeg, orban meg a papok elloptak a PC-det, es mar csak a laptopod maradt...
Igy viszont mar, egyenesen programozo gurunak latszol, az ekezet nelkuli billentyuzet hasznalataval...!! Bruhahhahahahahaha....
letter | 2010. március 19. | 20:27:43
==>xanadu | 2010. március 19. | 20:13:16
Mi van? Már a katolikus papság is az Internacionálét énekelgeti...?? Nahát....
letter | 2010. március 19. | 20:24:44
Igen.
Valóban ez a helyes diagnózis....!
ismeret | 2010. március 19. | 20:20:33
"kipcsak | 2010. március 19. | 20:15:57
Vazze!
A hülye Gyurcsány több "nyugdijast" csőditett oda,mint amennyi férőhely volt.
Ezt is elkúrta?????????????
Irigykedünk, irigykedünk? "
Azok a nyugdíjasok többsége párttag a mai napig is, és nem maguktól mentek hanem vitték őket...
Gyurcsány jó színész, de ne a mi rovásunkra színészkedjen... akkor inkább a fityesz
szekfuszeg | 2010. március 19. | 20:17:21
en szurkolok nekik, lopjak csak el, nehogy mar az orban meg a semmirekello papok lopjak!
kipcsak | 2010. március 19. | 20:15:57
Moderálási alapelvek- komment törölve -
xanadu | 2010. március 19. | 20:13:16
Igen!
És a katolikus papságnál is vannak hasonló tünetek.
Há ilyen az ember ...
|