A források tanúsága szerint Horthy 1944 május közepén kapta meg az úgynevezett auschwitzi jegyzőkönyveket, amelyek beszámoltak arról, hogy a náci haláltáborokban meggyilkolják a zsidókat; a dokumentumok tartalmát azonban akkor már ismerhette - mutatott rá Karsai László, a Szegedi Tudományegyetem történészprofesszora a Fapados Alapítvány és a Demokratikus Koalíció szociáldemokrata értékműhelyének Múltunk a jövőnk? - Eltűnt kultuszok nyomában című tanácskozásán.

Kiemelte, 1944. március 19-én Magyarország a német megszállással elvesztette állami önrendelkezési jogát, de Horthy nem vonult vissza, és így legitimálta a kollaboráns Sztójay-kormányt.
Karsai László emlékeztetett arra: Franciaországban a zsidó emberek üldöztetését - ellentétben Magyarországgal - a közvélemény többnyire ellenezte, ott a zsidóság 75 százaléka megmenekült a holokauszt idején, Dániában pedig 99 százalékos volt a túlélők aránya.

Magyarországon 437 ezer vidéki zsidó embert deportáltak, és míg 1944 tavaszától 2-5 szerelvényt vittek naponta az auschwitzi haláltáborba, addig Franciaországból hetente egy-egy vonatnyi embert szállítottak oda.


A történész beszélt arról a kevéssé ismert tényről is, hogy Horthy Miklós 1944. július 6-án parancsot adott ugyan a deportálások leállítására, július végén azonban azokat újra engedélyezte, de újabb vonatokat nem indítottak el, mert a deportálásokat a kormányzó ismét leállította.

A deportálás leállítása azért is következhetett be, mert a Zsidó Tanács azt a rémhírt terjesztette, hogy Budapestet szőnyegbombázás éri, ha nem állítják le a zsidóság haláltáborokba szállítását - tette hozzá a szakértő.

Karsai elmondta azt is, hogy Sztálin akadályozta meg - többek között Magyarország kiugrási kísérletére hivatkozva - Horthy Miklós második világháború utáni népbíróság elé állítását.

Romsics Ignác történész előadásában szólt arról, hogy "a középkori magyar birodalom" visszaállításának vágya a XIX. században is megmaradt; az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc leverése után az emigránsok a dunai népek Habsburgok nélküli konföderációjában gondolkodtak, a hazaiak azonban a különállás fejében és a felemelkedés reményében 1867-ben kiegyeztek a Habsburgokkal.

Az akadémikus azt mondta, egyes gondolkodók úgy vélték a XIX. században, hogy a dalmát tengerpart visszaszerzésével Magyarország nagyobb befolyást szerezhetne Boszniában és Hercegovinában is.


A történész "az első világháború előtti magyar imperializmus" egyik válfajának nevezte a turánizmust, amely keletre igyekezett terjeszkedni, hangoztatva, hogy "a hatszázmilliós turánság" vezetőjének a magyarságnak kell lennie. Emellett a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke, idősebb Chorin Ferenc azt szorgalmazta, hogy a keleti piacokat meg kell szerezni Magyarországnak - mutatott rá.

Romsics Ignác kitért arra, hogy Jászi Oszkár, az Országos Polgári Radikális Párt elnöke 1915-ös és 1916-os cikkeiben ugyancsak a balkáni magyar befolyás kiterjesztését szorgalmazta, szerinte ugyanis Szerbiát, Montenegrót, Macedóniát is ahhoz az elképzelt államhoz kellett volna csatolni, amelynek központja Magyarország lett volna.

Romsics hangsúlyozta: Horthy Miklós 1921-ben belátta, a trianoni béke ratifikálása volt a politikai realitás, ezzel szemben a Turán Szövetség a két világháború között arra törekedett, hogy "Szent István és Mátyás király birodalmát helyreállítsa". A birodalmi gondolatot Szálasi Ferenc hungarista és nyilaskeresztes mozgalma szintén felkarolta - tette hozzá.

Emlékeztetett arra: 1945 után az irredenta eszme háttérbe szorult, Magyarország "kisállamiságát" elfogadta mások mellett a Horthy-korszak történésze, Szekfű Gyula és Bibó István (aki Nagy Imre államminisztere lett 1956-ban) is. Megjegyezte, hogy a rendszerváltás után a "birodalmi gondolat" feltámadása nem következett be.

Turbucz Dávid, az egri Eszterházy Károly Főiskola doktorandusza, a Horthy Miklósról szóló nemrégiben kiadott életrajz szerzője ellentmondásos személyiségnek nevezte Horthyt, akiről szerinte számos tévhit, legenda, mítosz élt és él ma is a társadalomban.

Közölte, alapvetően mindig a fennálló rendszer határozta meg, hogy "mit szabad és illendő gondolni Horthy Miklósról", akinek első világháborús otrantói győzelmét a mítoszteremtés részeként felnagyította a korabeli hivatalos propaganda, továbbá a korszak összes sikerét a kormányzónak tulajdonították, sőt azt is állították, hogy "Horthy nélkül nincs jövője a magyar nemzetnek".

Elmondása szerint Horthyt az "országgyarapító" jelzővel először Imrédy Béla miniszterelnök illette a szlovákiai terület-visszacsatolás (1938) alkalmával. A kormányzó kultuszában, személyének méltatásában azonban nem kellett mindenkinek részt vennie - emelte ki.

Szólt arról, hogy a második világháború után Horthynak "ellenkultusza" alakult ki, "az addigi történelem egyik legsötétebb alakjává vált": vitatták, hogy rendesen tudott magyarul, ami azonban - mint mondta - nem volt igaz. Rávilágított: kronológiailag szintén nem igaz az a pártállami állítás, miszerint Magyarország volt Németország "utolsó csatlósa", mert Horvátország tovább tartott ki a tengelyhatalmak mellett.

A rendezvényen előadást tartott még mások mellett Gábor György filozófus, a Filozófiai Intézet tudományos főmunkatársa, az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem tanára, Vásárhelyi Mária és Vitányi Iván szociológusok és Debreczeni József politológus. Az eseményen megjelent Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt kormányfő is.