galéria megtekintése

A káoszba vezet az utolsó út

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 01. számában
jelent meg.


Boda András
Népszabadság

Kaotikussá válhat a szociális temetés januári bevezetése. A falvakban a felkészületlenség és az elvi kifogások sokasága lehetetlenítheti el a már tervként is sokat bírált „szertartást”, a városokban pedig a szabályozási hibák teremthetnek kínos helyzeteket.

Több településen is kétségesnek tűnik, sikerül-e időben felkészülnie az önkormányzatnak, temetőüzemeltetőnek a tiltakozások ellenére januártól elrendelhető szociális temetésekre, amelyek során az elhunyt rokonainak egyebek mellett sírásással kell „meghálálniuk” az államnak az ingyenes sírhelyet és a börtönben készült koporsót. Több községi és kisvárosi polgármesternél érdeklődtünk az előkészületekről, s a válaszok azt jelezték: sok temetőben lehet kaotikus a január.

A leendő szegényparcella a fővárosi Rákoskeresztúri új köztemető félreeső részén
A leendő szegényparcella a fővárosi Rákoskeresztúri új köztemető félreeső részén
Kurucz Árpád/ Népszabadság

A helyi gondok országos káosszá nőhetnek: a Belügyminisztérium ugyanis évi 14 ezer szociális temetéssel számol. „Előfordult már nálunk szociális temetés.” Így válaszolt megkeresésünkre a Pest megyei község, Szokolya polgármestere, Gyurcsik Mihály, ami meglepő, hiszen majd csak januártól létezik ez a fajta „szertartás”. „A köztemetésre gondol, ugye?” – hökkent meg a szociális temetést firtató kérdésünkön egy Fejér megyei falu vezetője.

 

S volt, aki névtelenséget kérve elismerte, azt sem tudta, hogy bármiféle előkészületet kellene tenniük. A zalai kisvárosban, Pacsán tisztában vannak a közelgő változásokkal,mégsem valószínű, hogy tartanak szociális temetést. Henczi Zoltán polgármester azt mondta: „Megtesszük az előírt lépéseket, de hozzátartozókkal nem temettetünk, ez embertelen lenne. Nálunk eddig sem maradtak temetetlenül holtak, ezután sem lesz ez másként.”

A felkészületlenség és az elvi kifogások miatti „engedetlenség” korántsem számít kirívó esetnek az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület egyik elnökségi tagja, Puskás Béla szerint. Úgy véli, rengeteg kistelepülésen nincsenek tisztában a változásokkal, így még egy lépést sem tettek. Nem alakították ki temetőjükben az úttal, élő sövénnyel elkerített szegényparcellát, nem alkották meg a szükséges helyi rendeleteket, s nem kezdték el felkészíteni a hivatal illetékesét az új procedúrára.

Kiemelte: a felkészületlenség nem mindenütt trehányságból fakad, sokan menekülőutat keresnek: ott, ahol mindenki ismer mindenkit, „szégyen lenne” bárkit is szerette eltemetésére utasítani. Bonyolítja a helyzetet az is: sok községben a szociális temetést elutasító egyház a temető kezelője, így a szabályokat betartani igyekvő polgármestereknek is nehéz a dolguk. Puskás Béla megemlítette azt is: a nagyobb városokban jobb a helyzet, kellő figyelmet fordítanak a felkészülésre.

A szakember úgy véli, az önkormányzatok hozzáállása mellett az életszerűtlen szabályozás is okozhat nehézségeket. Példaként azt említette: a sírásásra kötelezetteknek alá kell írniuk egy papírt, hogy saját felelősségre dolgoznak. Arról viszont senki nem szól nekik: veszélyes lehet a két méter mély gödör kiásása. Puskás Béla szerint a veszélyt nem szabad alábecsülni: az általa vezetett cégnél 15 év alatt három gyakorlott sírásót is csak az mentett meg, hogy biztosítóhevederrel időben kirántották őket a gödörből.

Tavaly még úgy tűnt, a hozzátartozóknak nem kell lapátot ragadniuk
Tavaly még úgy tűnt, a hozzátartozóknak nem kell lapátot ragadniuk
Kurucz Árpád / Népszabadság

„A szociális temetésekhez ilyen hevedert nem adnak, talán csak kérésre. De hát honnan tudnák a laikusok, hogy kérni kellene ezt?” – fogalmazott Puskás Béla. – Megválaszolatlan kérdések a Budapesti Temetkezési Intézetnél is akadnak, de a felkészülés a tervek szerint halad – mondta Tóth Gábor, a cég szolgáltatási igazgatója. A Rákoskeresztúri új köztemetőben már kijelölték a szociális parcellát, két hét múlva zárul az a közbeszerzési eljárás, amelyen döntenek, ki hozhatja alkalmas állapotba az 1,2 hektáros területet.

A nettó 150 millió forintos munka első és legfontosabb lépése az exhumálás lesz. Bár a területen 1942-ben temettek utoljára, és 1978-ban lejárt az összes sírhely rendelkezési joga, a cég – törvényi kötelezettségeit túlteljesítve – úgy döntött: a mintegy 2500 sírhelyből kiemelik az elhunytak földi maradványait, s azokat külön-külön tárolóban fél évig megőrzik. (Ebben szerepe lehet annak: korábban jókora vitát szított az, hogy – miként azt lapunk megírta – egy előterjesztés szerint a körülbelül 2000-2500 „exhumát” eredetileg 200 ládában helyezték volna el.)

A korábbi tervekhez képest feltűnő változás az is: a temető félreeső „csücskében” lévő parcellán kialakítanak egy halottátadó épületet. Így az eredeti tervekkel ellentétben nem két kilométert, hanem „csak” kétszáz métert kell a hozzátartozóknak cipelniük az urnát vagy a koporsót. Mint megtudtuk, legkorábban 2014. január hetedikén tarthatják az első szociális temetést Budapesten.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.