Kamerákkal figyelik Újbudát

Közel félszáz térfigyelő kamera pásztázza Újbuda utcáit a nap 24 órájában, hogy bűncselekmények vagy más jogsértések esetén a rendőrség és a közterület-felügyelők rövid idő alatt a helyszínre érhessenek

A XI. kerület tájékoztatása szerint az országban egyedülálló módon Újbudán egy olyan közbiztonsági és bűnmegelőzési térfigyelő központot alakítottak ki, ahonnan a nap minden percben figyelemmel tudják kísérni a városrész utcáit, közterületeit.

A 48 térfigyelő kamera egy része a szelektív hulladékgyűjtő pontokat figyeli, így az illegális szemétlerakókat is könnyebben tetten tudják majd érni. A rendőrök és a közterület-felügyelők munkáját egy mobil kamerával ellátott "gyorsreagálású" gépkocsival próbálják még hatékonyabbá tenni; a járművel egy rendőr és egy közterület-felügyelő együtt cirkál az utcákban.

Újbuda önkormányzata továbbá a kerületben élők biztonsága érdekében olyan bűnmegelőzési központot hozott létre, ahol egyebek mellett egymás mellett működik a térfigyelés, a diszpécser központ, a polgárőr, valamint a kerületőr centrum.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.