Kajászói földügyek: a gazdák szerint nem volt jogtalan az 'Őszi szántás' akció

A kajászói gazdatanács szerint a "jogtalanság vádja nem a helyi gazdákat illeti, hanem azokat, akik a jogtalanságot nem akarják észrevenni és feltárni."

Vasárnap helyi gazdák az Őszi szántás elnevezésű akció keretében művelni kezdték az állami földbérleti pályázat keretében más által elnyert terület egy részét a Fejér megyei Kajászón, szerintük ugyanis Kiss Árpád kápolnásnyéki lakos a jogszabályokban előírtnál nagyobb aranykorona-értékű állami földhöz jutott húsz évre.

A kormány hétfőn közölte, politikai indítékúnak, a jogállamiság normáival ellentétesnek és megtévesztő szándékúnak tartja a kajászói gazdák akcióját. A BM közleményében azt írta: a rendőrség jelenleg a tényállási elemeket gyűjti össze és értékeli.

A gazdatanács keddi közleményében az olvasható, hogy a kezdeményezés "nagyon is közéleti, tehát politikai – de nem pártpolitikai – indítéka a törvényesség helyreállításának szándéka". Hozzátették: a csaknem egy hónapos hallgatásukkal az illetékesek látszólag tudomásul vették az október 17-i földfoglalást, nem intézkedtek, és akkor sem tettek semmit, amikor a földet szabálytalanul nyerte el a "kápolnásnyéki nádarató, tetőfedő vállalkozó".

A közleményt azzal zárták, hogy elvárják, ha az ominózus földbérlés – amelyet többször megvizsgáltak – szabálytalansága beigazolódik, akkor a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) vezetője és a "törvényességi felügyeletet gyakorló miniszter" vállalja a "közjogi és a közhivatali" felelősséget.

A kormány szerint jogellenes volt, a Jobbik és az LMP viszont támogatja a kajászói gazdák vasárnapi akcióját, amelynek során "visszafoglalták" az állami földbérleti pályázat keretében más által elnyert terület egy részét. Az ügyben a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) feljelentéseket tett, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pedig vizsgálatot folytat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.