Kádár hódolója most Papcsák pénzéből emlékezik a kommunizmus áldozataira

A Népszava értesülése szerint most közpénzből a kommunizmus áldozatairól konferenciázó történész évtizedeken át "nagy hálával és elvtársi tisztelettel" váltott leveleket Kádár Jánossal.

A napilap úgy tudja, hogy Kun Miklós történész munkatársaival együtt négy hónapra összesen négymillió forintot kapott a zuglói önkormányzattól a "Polgárosodás Modernkori Kutatóközpont" létrehozásában való közreműködésre, valamint a kommunizmus áldozatairól szóló konferenciák szervezésére.

Kun Miklós - Kun Béla kommunista vezető unokája - most a Fidesszel ápol jó kapcsolatot, rendszeresen feltűnt például az antikommunista párt választásai rendezvényein. A Népszava szerint viszont a történész korábban évtizedeken át rendszeresen váltott leveleket Kádár Jánossal, 1976-ban például azt írta, nagyanyja, "Kun Béláné mindig kommunistához méltó optimizmusra nevelt bennünket." A történész három évvel később, 1979-ben ismét Kádárhoz fordult, mert felháborította, hogy az MSZMP Párttörténeti Intézetének munkatársa, Borsányi György monográfiájában kritikával illette nagyapját. Levelei hatására később leállították a könyv terjesztését, majd a Politikai Bizottság szigorú határozatban ítélte el Borsányi művét, mint amely "álobjektív módon deheroizálja" Kun Béla alakját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.