Kádár a szovjeteknek kritizálta a szocialista országok gyakorlatát

A magyar politikusok korábban saját és román kollégáikat is „feljelentették” a szovjet nagykövetségnél – derül ki egy most megjelent könyvből.

A Hruscsov-korszakban magyar politikusok többször jelentettek a szovjet nagyköveteknek a belpolitikai eseményekről - mondta Baráth Magdolna, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának osztályvezetője hétfőn az MTI-nek abból az alkalomból, hogy megjelent a könyve a Napvilág Kiadó gondozásában.

A Szovjet diplomáciai jelentések Magyarországról a Hruscsov-korszakban című könyv szerzője elmondta: a magyar politikusok beszámolóiból következtetni lehet az akkori pozícióharcokra is.

A szerző kiemelte: a szovjet nagykövetek az 1956-1964 közötti időszakban már nem voltak akkora befolyással a belpolitikára, mint 1953-1956-ban, ebben közrejátszott az is, hogy Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) első titkára nem adott ki nekik fontos belső információkat.

Baráth Magdolna közölte, kutatásai alapján ebben az időszakban legtöbbször Kiss Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának (PB) tagja panaszkodott vezetőtársaira a szovjet nagyköveteknek, és leginkább az 1962-től szintén PB-tag Szirmai Istvánt tüntette fel kedvezőtlen fényben. Ugyancsak panasszal illette a szovjet diplomatáknak Sík Endre külügyminiszter a helyettesét, Péter Jánost, aki később a külügyi tárca élére került - tette hozzá.

A történész érdekességként említette, hogy 1959-ben beszámoltak az akkori szovjet nagykövetnek egy olyan PB-ülésről is, amelynek nem lelhető fel a mai napig sem a jegyzőkönyve, ezen Marosán György MSZMP-politikus "helytelen viselkedését" tárgyalták meg. Más esetben Kádár János "ahhoz vette a bátorságot", hogy a szovjeteknek kritizálta a szocialista országok protokolláris gyakorlatát és a propagandamunkáját - mutatott rá.

Elmondása szerint a 60-as évek közepén, amikor a szovjet-román konfliktus kiéleződött, a magyar politikusok igyekeztek befeketíteni román kollégáikat, és informálták a szovjet diplomatákat arról, milyen szovjetellenes kijelentéseket tett a román párt főtitkára, Nicolae Ceausescu. Beszéltek továbbá a szovjet nagykövetnek arról a feszültségről is, amely a lengyel és a magyar pártvezetők között támadt az 1956-os forradalom és szabadságharc megítéléséről egy 1958-as közös közleménnyel kapcsolatban.

Baráth Magdolna megjegyezte: a dokumentumokból az is kiderül, hogy Tyerentyij Stikov nagykövettel Kádárnak nem volt felhőtlen a viszonya, mert a diplomata nélküle akart találkozni a megyei párttitkárokkal, Georgij Gyenyiszov nagykövetet pedig "idejétmúlt iskolában nevelkedettnek" minősítette egy PB-ülésen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.