Sok kívánnivalót hagy maga után a kórházak biztonsága

A legtöbb kórházban a portás a biztonsági szolgálat, ez pedig komoly kockázatot jelent.

Százezer forintot fizet a rendőrség a képen látható piros felsőt viselő nő nevéért és címéért. Rablásért keresik. Július 5-én a kistarcsai kórházban bódító folyadékot itatott meg egy beteggel, majd elvitte az értékeit.

A Kistarcsán történtek még nem rázták meg az egészségügyet. Nem döbbentett meg senkit, hogy a ma még ismeretlen nő arra hivatkozva, hogy „a főnővér küldte az italt, amit még a hátralévő vizsgálatok előtt el kell fogyasztani”, megitathatott valami bódító löttyöt egy beteggel, akivel csak pár perccel korábban ismerkedett meg, majd miután az illető elkábult, kirabolta. Még azt sem lehet tudni, hogy ez volt-e az egyetlen eset, vagy csak még nem derült fény a többi akciójára.

Négy nappal a kistarcsai eset után nyoma veszett egy egynapos csecsemőnek a szombathelyi Markusovszky kórházban. A kórházi dolgozók és a biztonsági szolgálat tagjai meglehetősen pontos személyleírást adtak a gyerektolvajokról, így a rendőrség a csöppség eltűnésétől számított egy órán belül elfogta a tetteseket, és visszavitte a gyermeket a kórházba.

Bár az eljárás kezdetén még a gyermekkereskedelmet sem lehetett kizárni, hamar kiderült, hogy a csecsemőlopással meggyanúsított 38 éves nő és 31 éves unokaöccse meg akarták tartani a gyermeket. Az asszonynak már volt öt fia, szeretett volna melléjük egy kislányt is.

A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) július 27-én utasította a kezelésében lévő kórházakat, hogy vizsgálják felül biztonsági rendszereik, az őrzés-védelemre vonatkozó működési rend szabályozottságát, megfelelőségét. A vizsgálat elsősorban az újszülöttosztályok biztonságosságára koncentrált.

A vizsgálat befejeződött. Az elsődleges összesítésből az derült ki, amit már az előtt is sejthettünk, hogy az intézmények biztonsága meglehetősen heterogén. Egy részüknél a portás a „szolgálat”, míg máshol többféle biztonsági eszközt és módszert is alkalmaznak, s 13 intézmény a meglévőkön túl további biztonságot növelő intézkedéseket is tervez.

Bár a Szombathelyen történtek miatt a csecsemőosztályok őrzését mindenütt megszigorították, a GYEMSZI további intézkedéseket tart szükségesnek az intézmények részéről. Például, hogy a nem anya mellett lévő újszülöttet semmilyen módon ne hagyja a szakszemélyzet felügyelet nélkül. Amennyiben az épület kialakítása megengedi, az újszülöttosztályt úgy kell elhelyezni, hogy a vészkijáraton túl csak egy megfelelő védelemmel ellátott bejárata legyen, ahová csak külön kódkártyákkal lehessen belépni.

Mindemellett a GYEMSZI felhívta az intézmények figyelmét a betegdokumentáció pontos vezetésére. A dokumentációban a jövőben külön is szerepeltetni kell, hogy az újszülött kinek adható ki.

A GYEMSZI az intézmények érdekében – tudniillik, hogy ne szállják meg őket a tolvajok, rablók és más fosztogatók – nem tervezi nyilvánosságra hozni, hogy hol volt a leggyengébb a biztonság. Tájékoztatásuk szerint a vizsgálat tanulságairól és a szükségesnek vélt egyéb intézkedésekről soron kívül tájékoztatják majd az egészségügyért felelős államtitkárságot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.