Juhász Oszkár álmerényletet rendezett maga ellen

A rendőrség szerint kizárt, hogy valóban rálőttek a gyöngyöspatai polgármesterre – írja a Magyar Nemzet a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság határozatára hivatkozva. A jobbikos Juhász Oszkár tavaly novemberben tett feljelentést, mivel állítása szerint az életére törtek.

A cikk szerint Juhász Oszkár jobbikos gyöngyöspatai polgármester november 28-án késő este jelentette be a rendőrségen, hogy miután az udvar felé kilépett a hivatalból, valaki két lövést adott le rá. Előzőleg testületi ülést tartottak az épületben, már mindenki távozott, de a polgármester – elmondása szerint – még visszatért, hogy számítógépén ügyeket intézzen. Ekkor történt az állítólagos eset. A rendőrség nyomozást indított, és arra a megállapításra jutott, hogy a merénylet valójában nem történhetett meg.

A Hír TV birtokába jutott, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság által kiadott határozatban szó szerint az olvasható: Juhász Oszkárra „az általa megadott helyen és időben lőfegyverből célzott lövést nem adtak le, sérelmére az eljárás megindításának alapjául szolgáló emberölési kísérlet bűntettét nem követték el”. A dokumentum úgy folytatódik, hogy a polgármester „egy beállított, megrendezett helyszínnel próbálta meg annak a látszatát kelteni, hogy bűncselekmény sértettjévé vált”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.