Juhász Ferenc: A whiskys doboz csak népmesei elem

Soha nem kért és nem fogadott el pénzt, nem tudott visszaosztott pénzekről, és "népmesei elem" a whiskys dobozról szóló teória – állította a volt miniszter, akit a tábornok-perben tanúként hallgattak ki.

Tanúként hallgatta meg Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert a vesztegetéssel vádolt magas rangú katonák és polgári alkalmazottak büntetőperében hétfőn a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa.

A szocialista országgyűlési képviselő, aki 2002 májusától 2006. június 9-ig vezette a tárcát, leszögezte: soha nem kért és nem fogadott el pénzt, nem tudott visszaosztott pénzekről, és "népmesei elem" a whiskys dobozról szóló teória. Fapál László másodrendű vádlott, volt közigazgatási államtitkárral kapcsolatban azt mondta: ahogy a kollégái többségével, vele sem volt személyes kapcsolata.

A volt honvédelmi minisztert azért idézték be tanúként a perben, mert a tizenhatodrendű vádlott, Oláh János dandártábornok az ügyészségen azt mondta: Juhász Ferenc is részesült a visszaosztott pénzekből, amit az államtitkár whishys dobozban vitt el neki.


Több mint kétszázmillió forintot vágtak zsebre azok a magas rangú katonatisztek, akiknek vesztegetési pere január végén kezdődött el Kaposváron. A per egyik főszereplője, Fapál László volt honvédelmi államtitkár állítja, hogy ő politikai okokból lett vádlott, s rajta keresztül Juhász Ferenc minisztert szerették volna bíróságra idézni. Szerinte hazugság, hogy pénzt adott volna az egykori miniszternek.

Az ügynek tizenhét vádlottja van, köztük három volt tábornok, hat ezredes és két alezredes. A katonai ügyészség szerint a vádlottak a Honvédelmi Minisztériumban dolgozva pénzt követeltek és kaptak a tárcának dolgozó polgári cégek vezetőitől. Utóbbiak azért fizettek, hogy elnyerjék vagy megtartsák a HM-től kapott megrendeléseiket.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.