Juhász: 10 ezer forintot költöttek a kampányban minden egyes szavazatra

Az Együtt társelnöke szerint a vasárnapi népszavazás részvételi eredményei azt mutatják, hogy Orbán Viktor hatalmasat bukott, és 2018-ban megdönthető.

Akár mennyi pénzt költött erre az undorító kampányra, ami semmi más célt nem szolgált, minthogy egymásnak ugrasszon embereket és gyűlöletet keltsen, nem jött be neki. Ebből az látszik, hogy Magyarországon normális emberek élnek

- mondta Juhász Péter vasárnap esti Facebook-üzenetében.

Juhász értelmezésében az eredmény azt mutatja, hogy az emberek már nem hiszik el a gyűlöletpropagandát, amit Orbán Viktor nyomat, csak azért, hogy megtarthassa hatalmát. Gyurcsány Ferencre célozva hangoztatta: volt már olyan miniszterelnök, akinek ott kezdődött el a bukása, hogy az emberek elkezdtek neki nem hinni, Orbán is meg fog bukni.

Az ellenzéki politikus arról is beszélt, hogy a népszavazás rekordot állított fel a ráfordított költségvetési pénzekből.

Minden egyes szavazó, aki ma elment az urnákhoz, 10 ezer forintjába került Orbán Viktornak. 10 ezer forintot még soha semelyik kampányban nem költöttek szavazónként

– mondta Juhász hozzátéve, hogy a pénzből minden család összes gyermeke egy-egy pár cipőt kaphatott volna, vagy akár két teljes évig ingyenesség tehették volna a gyerekek számára a közétkeztetést.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.