galéria megtekintése

Józsefváros: utcára tették Danóékat

16 komment


Rab László

Ötórás idegtépő huzavona után a rendőrök kilakoltattak egy családot a Józsefvárosban. A Város Mindenkié csoport aktivistáit, akik élőlánccal akadályozták a bírósági végrehajtást, a már megszokott módon, ölben vitték le a Diószeghy utcai első emeleti lakásból az utcára. Ellenszegülés miatt szabálysértési eljárást indítanak ellenük.

Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság

A kilakoltatás úgy zajlott, hogy Danó Sándor bérlő és a felesége nem volt jelen, mert a családfő Ausztriában börtönbüntetését tölti, neje pedig tavaly ősszel agyvérzést kapott. Jelen volt viszont lányuk, a 25 éves Danó Gyöngyi, akinek három kiskorú gyereke van, egy hároméves és egy hétéves lány, és az ötéves fiú. A gyerekeket, akiket a fiatal szülők három hónapja kaptak vissza állami gondozásból, a kilakoltatás elől „kimenekítették”, mert attól féltek, hogy most újra elveszi tőlük a gyermekvédelem.

Danóék lakbér- és rezsitartozása meghaladja a kétmillió forintot, ez az elmúlt négy év során halmozódott föl. Emiatt született meg a törvényszéki ítélet, amelyben csütörtökön délre írták ki a kilakoltatást. Nem segített Danóékon az sem, hogy a kerület a napokban bérlővédelmi program kidolgozását jelentette be, és a tavalyi konfliktusok hatására Kocsis Máté polgármester és Sára Botond alpolgármester is olyan nyilatkozatokat tett, hogy személyre szabott lehetőségeket biztosítanak a jövőben a hátralékosoknak. Kocsis arról is beszélt, hogy ki fogják vizsgálni a kilakoltatáshoz vezető ügymenetet és a kilakoltatások okait.

 

Danóék a bírósági határozat kézhezvétele után megkeresték Sárát és Farkas Örsöt is, a vagyongazdálkodásért felelős vezetőt, és azt ajánlották, hajlandók volnának arra, hogy a tartozás 10 százalékát, 200 ezer forintot befizessenek, utána pedig részletekben törlesztenének. A józsefvárosi vezetők egymáshoz küldözgették őket, és végül nem kapták meg ezt a mások számára elérhető lehetőséget.

Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság

A kilakoltatást akadályozó AVM azt nehezményezte, hogy Danóékat pont a hangzatos bérlővédelmi program elején teszik utcára, méghozzá úgy, hogy sem a családfő, sem felesége nem tudott részt venni az egyeztetésen. Danó Sándort egyébként azért börtönözték be Ausztriában, mert a menekültválság tetőzésekor, kora ősszel kilenc migránst fuvarozott illegálisan a határon túlra. A lomizásból élő családfő a legelső útján lebukott, lánya úgy nyilatkozott, az volt a célja, hogy előteremtse a lakbértartozás törlesztéséhez a pénzt.

Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság

Az agyvérzést kapott asszony, aki a másik főbérlőnek számított a Diószeghy utcában, nem volt olyan állapotban, hogy ügyeit intézze, két hete még beszélni is alig tudott. A legsérelmesebb az volt, hogy végül az önkormányzat „magatartásbeli okokkal” indokolta a kilakoltatás elrendelését. Erre vonatkozóan nem rendelkezünk dokumentumokkal, felelte érdeklődésünkre Tóth Fruzsina, az Utcajogász ügyvédje, aki a kapcsolatot tartotta csütörtökön a negyven rendőrt vezénylő alezredessel. – Ez nem zárja ki, hogy valaki bejelentést tett – tette hozzá az ügyvéd, és megmutatta azt az ívet, amelyet az első emeleti lakók írtak alá Danóék maradása mellett.

Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság

– Szétszóródik a családunk

– mondta Danó Gyöngyi, és hozzátette, 2006 óta laknak itt, a gyerekek egy évig intézetben voltak. Két hónapja kapták vissza őket, három hónapja dolgozik, úgy érezte, talán egyenesbe tudnak jönni. – Jártam Farkas Örsnél, részletfizetést kértem, amit nem kaptam meg. Amikor megígértem, hogy befizetjük a 200 ezer forintot, 400 ezret kért. Jelenleg 48 ezer forint a bérleti díjunk, feltöltős a villanyunk, havi 100 ezer forint alatt nem tudjuk megúszni a lakást. Nem olyan egyszerű két-háromszázezer forintot leakasztani a semmiből, amikor az anyám beteg, az apám pedig Ausztriában van.

– Vannak itt náluk rosszabbak is

– hangzott a ház egyes lakóinak véleménye, akik csodálkozva kotorásztak a zsebükben, amikor lakcímkártyát kértek tőlük az engedetlen aktivisták miatt nagy erőkkel felvonuló készenléti rendőrök. Akik szakszerűen látták el feladatukat, igaz, arra voltak kényszerítve, hogy állandóan telefonáljanak, mert „a végrehajtást kérő” önkormányzati valaki és a család között közvetítettek.

Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság

Az utcajogász még délután háromkor is arra kérte az alezredest, tolmácsolja a 200 ezer forintos fizetési hajlandóságot. Ezt azonban a vonal túlsó végén lévő önkormányzati illetékes nem fogadta el. Ezért nyalábolták fel végül negyed négykor az engedetlenségi akciót végrehajtó Misetics Bálintékat (köztük egy húsz hetes terhes kismamát is), hogy ellenük intézkedést „foganatosítsanak”.

Misetics és a Város Mindenkié az akció előtt abban reménykedett, hogy az önkormányzat eláll a kilakoltatástól, de csalatkozniuk kellett.
A család az AVM-nek köszönhetően a 12 Ágy Menedékház Alapítvány szállásán húzhatja meg magát, de csak két hétig lehetnek a gyerekekkel és a beteg nagymamával itt biztonságban, utána menniük kell valahová. A lakás lelakatolásakor még nem tudták megmondani, hogy hová.

Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ közleményt adott ki a kilakoltatás napján. A Danó család, írták, „a ház lakóinak rendszeres jelzései alapján hosszú évek óta renitens magatartást tanúsít, zavarja a lakóközösség mindennapjait, és nem tartja be a közösségi együttélés szabályait, erre vonatkozóan az elmúlt hónapban is érkezett panaszbejelentés.”

Azt is felrótták a kilakoltatott családnak, hogy a Családok Átmeneti Otthonában való tartózkodásuk során az otthon házirendjét „többszörösen megsértették”, és az SOS Krízis Alapítványnak sem fizették ki a tartozásukat. „Az elmúlt években az édesanya a Családsegítő Központ tájékoztatása szerint a Gyermekjóléti Központtal nem tartotta a rendszeres kapcsolatot. Korábban a három kiskorú gyermek védelembe vételét is elrendelte a gyámhivatal a szülői mulasztások és a gyermekek veszélyeztetettsége miatt. Két gyermek a Gyermekek Átmeneti Otthonában kapott elhelyezést, és a Gyermekjóléti Központ a harmadik gyermek számára is biztosította volna a lehetőséget, de ezt az édesanya nem kérte.”

Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság

A közlemény szerint „az önkormányzat szociális ellátó és gyermekvédelmi rendszere a család számára minden segítséget felajánlott az elmúlt években, de azzal a család nem, vagy csak átmenetileg élt”.

A család 2012 óta több mint 2,5 millió forint tartozást halmozott fel az önkormányzattal szemben, az elmúlt két évben a Hálózat Alapítvány segítsége mellett sem fizettek semmit, a részükre felajánlott részletfizetési kedvezmény lehetőségével nem éltek – olvasható a közleményben (Danóék azt állítják, nem kaptak rá lehetőséget – A Szerk.).

A lakhatási jogokért küzdő AVM tavaly egy súlyosan beteg anya és két gyermeke kilakoltatását hasonló módon próbálta gátolni a Magdolna utcában. A kilakoltatás ellen szervezett élőlánc hatására az önkormányzat májusig tartó kilakoltatási moratóriumot rendelt el, de most úgy tűnik, az elhelyezés nélküli kilakoltatások gyakorlatával mégsem sikerült végérvényesen szakítani.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.