Joshi Barat miatt félnapos sötétség a TV2-n

Fél napig nem lesz adás a TV2-n csütörtök déltől éjfélig, mert a kereskedelmi televízió még 2009-ben megsértette az akkor hatályos médiatörvényt. A szankciót a médiahatóság a kiskorúak védelme érdekében szabta ki - közölte a Médiatanács szóvivői irodája.

A Médiatanács jogelődje, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) egy 2009 júliusi határozatában állapította meg, hogy az MTM-SBS Televízió Zrt. (TV2) az általa sugárzott Joshi Bharat című műsorszám helytelen korhatár-besorolásával és közreadásának időpontjával megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló (1996. évi) törvényt.

Emlékeztettek arra, a régi médiatörvény szerint azt a műsorszámot, amely alkalmas a 16 éven aluliak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, "különösen azáltal, hogy közvetett módon utal erőszakra, illetve szexualitásra, vagy témájának meghatározó eleme az erőszakos módon megoldott konfliktus", a tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott (III.) kategóriába kell sorolni.

Az ebbe a kategóriába sorolt műsorszám megfelelő jelzéssel ellátva 21 és 5 óra között tehető csak közzé.

Ez azt jelenti, hogy a TV2-nek a tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott kategóriába kellett volna sorolni a műsort és csak este kilenc óra után kezdhette volna vetíteni.

Az ORTT megállapította továbbá azt is, hogy a TV2 a műsorszám előzeteseivel is megsértette a törvényt, mert azokat sem megfelelő idősávban tette közzé.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Az ORTT a törvénysértések miatt 720 perc időtartamra függesztette fel az MTM-SBS Televízió Zrt. műsorszolgáltatási jogosultságának gyakorlását.

A TV2 többször is fellebbezett, de a bíróság mindannyiszor a médiahatóságnak adott igazat. A csatorna végül a Kúriánál kezdeményezett felülvizsgálati eljárást. A Kúria a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletét hatályában fenntartotta, azaz ismét kimondta, hogy a médiahatóság jogszerű döntést hozott.

A TV2 csütörtök dél és éjfél között hajtja végre a határozatot.

*

(A felvétel nem az inkriminált műsorrészlet, csak illusztráció - A Szerk.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.