Saját lapot alapítanak Orbánnak

Orbán Viktor személyesen szorgalmazta, hogy hozzanak létre egy kormánypárti folyóiratot, amely egyes információk szerint május 1-jén már meg is jelenhet. A Magyar Krónika nevet viselő lap „a centrális politikai erőtér építő embereiről szól” majd.

Magyar Krónika címen kormánypárti folyóiratot alapítanak, amelynek első szerkesztőségi értekezletét maga Orbán Viktor vezeti csütörtökön – derül ki a Cink.hu birtokába került, a lap potenciális szerzőinek írott felkérő levélből. Az értekezlet a Magyar Demokrata Andrássy úti szerkesztőségében lesz.

„Tudatom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Magyar Krónika címmel új havi folyóirat indítását szorgalmazza, melynek megalkotásában – mint szerző – személyesen maga is közreműködne. Miniszterelnök úrral egyeztetve tisztelettel felkérem, hogy e szellemi vállalkozásban – mint szerző – írásaival Ön is vegyen részt” – idéz a portál a Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott és Bencsik Gábor, a Magyar Demokrata lapigazgatója által jegyzett levélből, amit a Cink.hu szerint legalább száz kormányhű személyiség kaphatott meg a napokban.

A folyóirat – amelynek első száma állítólag május 1-jén meg is jelenne – méretében megegyezik majd az alaptörvény díszkiadásával, s vastag papírra, reprezentatív külsővel nyomtatják. A portál úgy tudja, havi tízezer példányban adnák ki, és annak egy részét – felét vagy háromnegyedét – ingyen osztanák szét állami vezetők, polgármesterek könyvtárak, középiskolák, határon túli magyar iskolák és intézmények között.

A főszerkesztő a Cink.hu szerint Bencsik Gábor, a Magyar Demokrata lapigazgatója, a Békemenet-szervező Bencsik András testvére. A szerkesztőbizottság tagja lenne Balog Zoltán, Kerényi Imre és Vizi E. Szilveszter, míg a szerkesztő a Magyar Nemzetből ismert Csontos János.

Kerényiék nem rejtik véka azt sem, hogy milyen lapot akarnak. Olyat, amely „eszméinket hirdeti”, s „az állam által támogatott kulturális innováció egyik eleme” lesz. „A Magyar Krónika a centrális politikai erőtér építő embereiről szól”, és „hőseit (…) tisztelettel és szeretettel mutatja be”.

Mindjárt azt is elárulják, milyen „hősökre” gondoltak: a körbe tartozik például a „Kossuth teret megálmodó Wachsler úr, a nagyberuházásokat bonyolító Fürjes úr”, de „a tejcsináló Cserpes úr, a dalcsináló Ákos úr, a kiállításokat varázsló Baán úr, a színházcsináló és öt gyermeket nevelő Vidnyánszky úr, a borkészítő Bock úr, a lótenyésztő Lázár testvérek” tetteit is megörökítenék.

„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömöt mond” – olvasható a levélben, bármit is jelentsen ez. A tisztánlátásban persze segít valamelyest a Cink.hu által közzétett újabb idézet: „Kinyílott a pitypang. Megírom. A kormánybiztos a televízióban elkápráztatta a kérdezőbiztost, idős művészünk csinált egy szép filmet, a biopiacon sárga volt a pecsenyekacsa, megírom. Csökkent a rezsim. Megírom”.

Kerényiék úgy vélik, a Fidesz hívei „sorvezetőre vágynak”, meg követendő mintára, és szerzőik „felvállalják ezt a szerepet”, s vezetik majd az olvasót, sőt egymást is. Legjobbjaik e szerepben „a gondolkodás négyzethálóját rávetítik a jelenségekre, s ha jót lelnek, megírják”.

A felkérő levélben mindjárt lapszerkesztési alapismereteket is nyújtanak, és felhívják a figyelmet „az oldalpárokban, az oldalpárban, az oldalban és a hasábban történő szerkesztés elvének betartására”. Vagyis: „a több oldalpár szerzője a monumentális formát valósítja meg, az oldalpáré a tekintélyes formát, az oldalé a kis formát, a hasábíró a szösszenetével vesz részt e vállalkozásban”.

Akinek kedve tartja, fotózhat is, mert előnyben részesítenék a saját képek használatát. „A szorgalmas méhecskéről készített kép szép és jogtiszta. Ha ikergyerekeink születtek, jöhet róluk a mobiltelefonnal készített felvétel” – folytatódnak az instrukciók.

A lap főszerkesztői vezércikkel indulhat, majd az adott szám központi témája következhet húsz oldalon. E gigantikus méretű cikkek megírásában többek között Bayer Zsoltra, Csontos Jánosra, Kondor Katalinra, Kristóf Attilára, Kudlik Júliára, Szentmihályi Szabó Péterre vagy éppen Torkos Matildra számítanak.

A Stratégia rovat a politikusoké: Balog Zoltán, Boross Péter, Deutsch Tamás, Fónagy János, Kövér László, Martonyi János, Matolcsy György, Navracsics Tibor, Orbán Viktor – sorolják a potenciális szerzőket. Ezután jöhet a riportrovat, ahol ismert személyiségeket „sztárolnak”, utána a kultúra és a Hasáb nevet viselő glosszarovat következhet.

A folyóirat nyitottságát mutatja, hogy a glosszarovatban – „hasábíró táborunk” jelesei mellett – „jöhetnek majd a baloldali és liberális útitársak is”. Már ha kedvük lesz hasábíróként „élményt, verset, tárcát, jegyzetet, glosszát vagy viccet” írni. Végül jön az egyéb: „vicc, adoma, pamflet, vers – impresszum, ajánlók, egyéb”.

A Cink.hu írása szerint a számlaképes szerzők a havi egy cikkért – terjedelemtő függően – nettó ötvenezertől kétszázezer forintig terjedő tiszteletdíjat kapnak majd. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.