Jól 'megy' a kórház, de megy a főigazgató is

Felmentették posztjáról Kerécz Tamást, a harkányi gyógyfürdőkórház főigazgatóját. Erről szerdán döntött az intézményt működtető, állami tulajdonú nonprofit kft. taggyűlése.

A közgazdász végzettségű Kerécz Tamás 2005-ben lett az akkor még megyei tulajdonban lévő kórház főigazgatója. Baranya önkormányzata csődmenedzsernek hívta őt a bajban lévő kórházhoz. A közgazdász irányításával az intézmény kft.-vé szerveződött, s ezután uniós forrásokból és hitelből 2,9 milliárd forintot fordítottak a kórház korszerűsítésére és bővítésére. A 210 ágyas intézmény 380 ágyasra „izmosodott”. Mindez olyan időszakban történt, amikor az állami és önkormányzati kórházak elvesztették ágyaik 20-40 százalékát.

A harkányi intézményt birtokló kft. évek óta nyereségesen gazdálkodik. Ha csak az államilag finanszírozott gyógyításból élne a mozgásszervi betegek kezelésével foglalkozó kórház, akkor veszteséges lenne, ám bevétele harmadát a piaci szférából biztosítja. A múlt évet 1,2 milliárdos bevétellel záró kórháznak nincs szüksége forgóhitelre, a kft. számláján 358 millió forint pihen, emellett az OEP és üzleti partnerei 378 millióval tartoznak a cégnek. A kórház 306 dolgozójának nettó átlagbére 140 ezer körül mozog (s ez 10-20 százalékkal magasabb, mint a sorstársaké másutt).

A fentiek okán Kerécz Tamás főigazgatói megbízását 2011-ben megerősítette a megye. Aztán 2012-ben az állam átvette Baranyától a harkányi intézményt, és ezért új pályázatot írtak ki a vezetői posztra. Hárman jelentkeztek, s a szakmai bizottság Keréczet látta a legalkalmasabbnak. Az államot képviselő Gyógyszerészeti és Egészségfejlesztési Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) azonban a kft. taggyűlésén – indoklás nélkül – eredménytelennek nyilvánította a megméretést. A múlt év végén új pályázatot írtak ki, s annak történt meg szerdán az értékelése. A szakmai bizottság ezúttal csak arról határozott, hogy az öt jelölt közül ki alkalmas. Keréczet és Péter Iván pécsi bőrgyógyászt ítélték annak. A GYEMSZI a főigazgatói posztra Péter Ivánt jelölte, így a taggyűlés őt választotta meg vezetőnek.

A taggyűlés előtti napon még összehívták a kórház dolgozóit (úgy is mint tulajdonosokat, hisz övék a kft. 6 százaléka), és tájékoztatták őket arról, hogy a GYEMSZI Kerécz helyett Péter Ivánt akarja. A váltás szándékát nem indokolták. A dolgozók titkosan szavaztak, és túlnyomó többségük Kerécz felmentése, illetve Péter Iván kinevezése ellen voksolt. Beszéltem tucatnyi alkalmazottal, s elmondták: Kerécz irányítása alatt az intézmény sokat fejlődött, a betegek elégedettek, a munkahelyi légkör jó, a béreket a másutt dolgozó kollégák irigylik. A többnyire név nélkül megszólaló alkalmazottak ironikusan legyintettek az eljárásra, mondván, senki sem kíváncsi a véleményükre.

Írásban megkérdeztük a GYEMSZI-t a vezetőváltás okáról, ám választ mi sem kaptunk. Kerécz Tamással egyébként már tavaly nyáron, az előző pályázat idején közölte a Fidesz néhány helyi tagja, hogy mennie kell, mert nem az ő emberük. Másé se. A hét végén önkormányzati választás volt Harkányban, s Kerécz képviselő lett. A voksolás előtt az MSZP, a KDNP és a Kisgazdapárt is felajánlotta neki támogatását. Független maradt.

Az új főigazgató, Péter Iván sem tagja pártnak, és – kérdésünkre válaszolva – politikailag semlegesnek mondta magát. Ezt a harkányi kórház általunk faggatott dolgozói nem hiszik, ők úgy gondolják, hogy ha a GYEMSZI szakmailag nem indokolta meg a váltást, akkor a háttérben a politikai megfontolások sejthetők. A jogi és közgazdász végzettséggel is rendelkező Péter Iván a későbbiekben kíván beszélni terveiről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.