Aki segélyt akar, annak „belemásznak” a magánéletébe

Nem köthető olyan feltételekhez az egyes szociális segélyek odaítélése, amelyek nem csupán objektív elemeket tartalmaznak, s esetleg valamely társadalmi csoportokat hátrányosan megkülönböztetnek – hívta fel a miskolci önkormányzat figyelmét a törvényes működést felügyelő Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal.

Beadványukban azt kifogásolták, hogy a város az egyes lakásfenntartási támogatásokat – amelyeket a rászorulók a víz-, a fűtés- vagy a villanyszámla kifizetéséhez vehetnek igénybe – olyan feltételekhez köti, amelyekkel „belemásznak” az érintett családok magánszférájába, túlmutatnak a társadalmi szolidaritás és a rászorultság elvein.

Az egyik ilyen feltétel például, hogy csak az kaphat lakásfenntartási támogatást, akinek lakása és lakókörnyezete rendezett, beleértve a „kerítéssel határolt területet” és a járdát is. A kormányhivatal szerint a helyi rendeletben megfogalmazott lakásfenntartási támogatás szociális juttatásnak minősül, ezért nem fogalmazhatók meg olyan külön feltételek, amelyek az erre vonatkozó kritériumokat valamilyen más – közelebbről nem meghatározható esztétikai szemszögből – szűkíteni próbálják. Ezért a hivatal arra szólította fel a miskolci önkormányzatot, változtassa meg ezt szabályt úgy, hogy az ne legyen ellentétes a szociális törvény szellemiségével.

Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármestere
Veres Viktor / Népszabadság

Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármestere azonban legutóbbi ülésükön azt javasolta a testületnek, ne vegyék figyelembe a törvényességi észrevételt, és hagyják hatályban azokat a feltételeket, amelyeket a kormányhivatal kifogásolt. Előterjesztése szerint a „rendes lakókörnyezet” előírása nem megy szembe a szociális törvénnyel, s az éppen az ellátásra szoruló családok egyéni felelősségvállalását erősíti. Ebben a jobboldali többségű grémium egyetértett, s a Jobbik támogatásával és néhány baloldali képviselő ellenszavazatával megszavazták, hogy nem változtatnak a rendeleten.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.