Mindössze a különleges bánásmódot igénylő személyek – például kisgyermekes családok, terhes nők, idős emberek – kerülték el a gyors elutasítást. Esetükben ugyanis a kivételes eljárás nem alkalmazható, ezért őket befogadó állomásokra szállították, ahol majd később közlik velük nagy valószínűséggel ugyanazt: mehetnek vissza Szerbiába.
A jogvédők tájékoztatása szerint a konténerekben először átvizsgálják a kérelmező ruházatát, fotót készítenek róla, rögzítik az ujjnyomát, utána igen gyors eljárásban – amelynél a tolmács csak telefonon működik közre – adják át azt a magyar nyelvű határozatot, amely szerint nem Magyarországnak, hanem Szerbiának kell eljárnia az ügyében. Az Európai Unió statisztikái szerint a szír, afgán és iraki kérelmezők átlagosan 75–95 százaléka amúgy menekültnek minősül.
|
| Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság |
A magyar állam ezzel az érdemi eljárás lefolytatásának és a menedék nyújtásának feladatát áthárítja Szerbiára, mégpedig egy többszörösen jogsértő eljárásban – figyelmeztetnek a jogvédők.
Szerbia nem biztonságos ország, még akkor sem, ha a kormány rendeletében ezt állítja – hangsúlyozzák. Erről az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, az Amnesty International és a magyar Kúria is mást gondol, hiszen Szerbia 2013-ban a sok ezer kérelmező közül mindössze két török és két szír állampolgárnak nyújtott védelmet, 2014-ben még több ember közül egyetlen töröknek és öt szírnek.
Eszerint a Szerbián keresztül érkezők kérelmét nem lehetne elfogadhatatlannak tekinteni. Ha mégis ezt teszik, az érintett felülvizsgálati kérelmet nyújthat be, amelynek a kiutasítás végrehajtására halasztó hatálya van. A gyakorlatban azonban a kérelmezőt azonnal kikísérik a kerítés és a határ közötti keskeny sávba.
|
| Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság |
A puszta földön ülve pedig senki nincs abban a helyzetben – hangsúlyozzák –, hogy olyan iratot szerkesszen, amelynek alapján a szegedi bíróság kimondhatja, hogy a hatóság tévedett, mert az adott személy tekintetében Szerbia nem biztonságos, így ügyét érdemben kell vizsgálni. A kiutasítás ellen sem nagyon lehet a kerítés túloldaláról tiltakozni.
A jogvédők állítják: az állam nem teljesíti az 1951. évi genfi egyezményben meghatározott kötelezettségét, mert az a dokumentum nem teszi lehetővé, hogy valamely biztonságos harmadik országra hivatkozva valóságos menekülteket lökjenek ki a két ország határterületére, ahol nincs semmilyen infrastruktúra, s nincs arra sem garancia, hogy Szerbia ügyükben el fog járni.
Az eljárás ráadásul sérti az EU és Szerbia közötti visszafogadási egyezményt, amely szerint „egy személy visszaadatását megelőzően Szerbia és [Magyarország] illetékes hatóságai írásban előre rögzítik az átadás időpontját, a belépés helyét, az esetleges kíséretet és az átadásra vonatkozó egyéb szükséges információt”. Ebből semmi sem valósul meg, amikor a kérelmezőt kiutasítják és a határra kísérik.
Az eljárás uniós szabályokat is sért – teszik hozzá –, mert ha egy államban alkalmazzák a biztonságos harmadik ország elvét, akkor „a kérelmező számára kiállítanak egy dokumentumot, amely a harmadik ország hatóságait az illető ország nyelvén tájékoztatja, hogy a menedékjog iránti kérelmet érdemben nem vizsgálták”. Ez most nem történik meg, így ez uniós kötelezettségszegés.
Az eljárás ugyanakkor megtévesztő – figyelmeztetnek a jogvédők –, mert a hatóságok azt a képzetet keltik, hogy a konténersor nincs Magyarország területén, ami nem igaz. Nincs „senki földje” a két ország között, a konténersor magyar terület, ahol a magyar törvényeknek kellene érvényesülnie.
A civilek szerint a tranzitzónából a rendőrnek nem Szerbiába kellene kísérnie a kiutasítás után a kérelmezőt, mert a szomszédos állam a visszavételét – miután a visszafogadási egyezményben foglaltakat a magyar fél nem tartja be –, megtagadhatja. Akkor pedig az idegen magyar területen marad – a semmiben.
Az eljárás tönkreteszi a szomszédsági kapcsolatainkat – vélik. Ha Magyarország áttolja a problémát Horvátországra és Szlovéniára, azt juttatja kifejezésre, hogy nincs benne semmi szolidaritás, rövidlátó és önző politikát folytat. Ha valaki azt hiszi, hogy a 7,1 milliós Szerbia megoldja az idén rajta keresztül érkező két–háromszázezer ember ügyét, akkor politikailag vak, és a lehetetlent kívánja, megrontva ezzel a kényesen óvandó jó magyar–szerb kapcsolatokat.
