A melegnek hitt munkatárs nem volt képernyőképes Biatorbágyon

Egymillió forintra büntette az Egyenlő Bánásmód Hatóság a Biatorbágyi Kábeltévé Kft-t, mert egyik munkatársukat annak "vélt nemi orientációja" miatt nem engedte kamera elé állni, vele szemben "ellenséges, megalázó, megszégyenítő, félelemkelőt környezetet alakított ki".

A kérelmező még tavaly fordult a hatósághoz azzal, hogy munkáltatója megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, mert vélt szexuális orientációja miatt zaklatják, megalázzák. Elmondása szerint a zaklatás egy céges nyaralást követően indult, ahol ő egy kollegájával került egy szobába. A nyaralás után munkáltatója több megjegyzést tett arra, hogy miért jár mindehova ezzel a kollegával.

A munkáltató állítólag azt is hozzáfűzte, hogy a panaszosnak "feminin fiúcska" stílusa van, mert gyakran visel élénk színű ruhákat. A panaszos állítsa szerint az ügyvezetőn kívül több más munkatárs is sértegette, megjegyzéseket tett rá. Végül arra kényszerült, hogy felmondjon, elmondása szerint azóta is pszichiátriai kezelés alatt áll a történtek miatt.

Az eljárás alá vont cég cáfolta a panaszos állításait. Állították, hogy nem tudtak a nemi orientációjáról, arra megjegyzéseket soha nem tettek.

Sőt, szerintük éppen a panaszos volt az, aki lekezelően bánt a többi munkatársával. Miután a panaszos egy hangfelvétellel is alátámasztotta állításait, a cég ügyvezetője módosította állításait. Azt mondta, hogy volt kollegájuk lányosan gesztikulál, öltözködik és mivel Biatorbágy egy kis közösség, "óvatosan kell eljárni". Szerinte támadási felületet adott volna, ha képernyőn szerepelhet.

A hatóság megállapította, hogy a hangfelvétel és a lefolytatott eljárás alapján egyértelmű, hogy a panaszos nemi orientációja "konfliktust gerjesztő beszédtémává" vált. A munkáltató nem csak tudatában volt annak, hogy emiatt zaklatják a férfit, hanem a zaklatás aktív előidézője is. Bár a határozat tavaly született, nyilvánosságot csak nemrég, a Fővárosi Bíróság ítélete után kapott. Az ügyet ugyanis a tévé bíróságra vitte, de az FB a határozatot jogszerűnek, a bírság mértékét pedig megfelelőnek találta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.