galéria megtekintése

Nincs forgalomba helyezési engedélye a Megyeri hídnak

15 komment


Boda András

Már ideiglenes forgalomba helyezési engedélye sincs a Megyeri hídnak. Nem statikai hiba, tízéves vita áll a döntés mögött.

„A Megyeri híd (az északi Duna-híd) ideiglenes forgalomba helyezési engedélykérelmét (...) elutasítom” – ezt írta április végi határozatában a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH). Egyúttal a határozat jogerőre emelkedésétől számítva harminc napot adott a már 2008-ban elkészült híd építtetőjének, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek, hogy lépjen „az ideiglenes vagy a végleges forgalomba helyezési engedély megszerzése” ügyében.

Mindez azt jelentheti: ha késlekedik az illetékes állami apparátus, akkor érvényes engedély nélkül maradhat a nagy forgalmú M0-s körgyűrű részeként Újpestet a Szentendrei-szigeten keresztül Budakalásszal összekötő híd. Ami – elviekben – azt is jelentheti, hogy a hidat le kellene zárni.

Noha az ügyet ismerők szerint az átkelő lezárására szinte minimális az esély, az tény: miközben a híd műszakilag „rendben van”, jogi helyzete egyre ingatagabb. A közlekedési hatóság döntése hátterében ugyanis a Szigetmonostor és az állam közötti, évtizede húzódó jogvita áll.

 

– Még véletlenül sem szeretnénk, hogy lezárják a Megyeri hidat, de a település érdekeit kell szem előtt tartanunk – bocsátotta előre az engedély kiadását megvétózó Szigetmonostor polgármestere, Molnár Zsolt, majd közel húsz évet ugrott vissza az időben, hogy érthetővé tegye a mai helyzetet.

A Megyeri híd műszakilag rendben van, de Szigetmonostor azért vétózza meg az engedélyek kiadását, hogy kapjon egy kis hidat
A Megyeri híd műszakilag rendben van, de Szigetmonostor azért vétózza meg az engedélyek kiadását, hogy kapjon egy kis hidat
Teknős Miklós / Népszabadság

A települést 2006 óta vezető független polgármester felidézte, már a Megyeri híd tervezésekor is úgy számoltak, hogy az átkelőnek lesz egy kihajtója a szigetre. Ezzel segítették volna az ott élőket, akik csak egyetlen hídon és – jó időben, megfelelő vízállás esetén – négy kompon hagyhatják el a szigetet, vagyis meglehetősen korlátozottan tudnak átkelni a folyón. Ez már csak azért is nagy gond, mert a tűzoltók és mentők lassan érnek ki baj esetén.

Az M0-s lehajtó tervét azonban végül elvetették, mert a sziget alatt lévő értékes ivóvízbázis védelme miatt csak speciális és így drága kihajtó épülhetett volna. A kihajtó tervét átváltották a Szigetmonostor és Szentendre között ívelő kis hídra. A számítások szerint az új hídon akár fél órát is nyerhetne a szigetre riasztott mentőautó, Szigetmonostoron, Tahitótfaluban, Pócsmegyeren pedig összességében tízezer állandó lakos, nyaranta pedig további tízezer ember életét tenné könnyebbé. Csakhogy a híd azóta sem épült meg.

– Amíg nem kapjuk meg a hidat, nem adhatjuk hozzájárulásunkat a Megyeri híd ideiglenes vagy végleges forgalomba helyezési engedélyéhez. Legutóbb is a mi vétónk ­miatt utasította el a kérelmet a közlekedési hatóság – mondta Molnár Zsolt. Felvetésünkre, miszerint a híd építését hátráltatta, hogy a két érintett település, Szentendre és Szigetmonostor megfelelő helyszínt sem tudott kijelölni eddig, a településvezető elutasítóan legyintett:

– Igenis van olyan helyszín, amelyet mindkét település jóváhagyott, csak éppen azt meg az állam torpedózta meg. Ráadásul hiába kezdeményezünk folyamatosan tárgyalásokat, eddig mindig csak az időt húzták. A döntő ok az építési vagy megegyezési szándék hiánya az állam részéről. Árulkodó az is, hogy két éve még azt is megpróbálták, hogy utólag kiemeljék a Megyeri híd végleges engedélyének feltételei közül a Szigetmonostornak ígért hidat.

Az ügyben kerestük a Nemzeti Közlekedési Hatóságot, ám eddig nem kaptunk válaszokat. Péntek délután viszont akár már megoldás is születhet: Szigetmonostor ugyanis mára egyeztetést hívott össze. Igaz, már a rendezvény megnevezése is arra utal, hogy a kis falu nemigen hátrálna. A tárgyalást ugyanis azzal a címmel hívták össze: „a Megyeri híd jövőbeli működése”.

Kompkiváltó milliárdok

A szigetmonostori polgármester szerint a tíz éve vágyott híd költsége nagyban függ attól, hogy hol épülne meg. Az előzetes számítások szerint a legolcsóbb verzió 4-6 milliárd forintba kerülne, a legdrágább költsége pedig a 10-15 milliárd forintot is elérheti.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.