Jogerősen nem tudjuk, ki a kuruc.info főszerkesztője

A Fejér Megyei Bíróság a napokban helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését az úgynevezett kuruc.info-perben, azaz jogerősen is felmentették a személyes adattal való visszaélés és a rágalmazás vádja alól M. Balázst, akiről a vádhatóságnak nem sikerült bebizonyítania, hogy 2006 őszén ő lett volna a szélsőséges nézeteket hirdető portál főszerkesztője.

A Fővárosi Főügyészség emelt vádat M. Balázs ellen, aki a vádhatóság álláspontja szerint 2006 őszén a kuruc.info főszerkesztője volt. Mint ismert, az öt évvel ezelőtti budapesti zavargásokat követően a kuruc.info weboldalára felkerült négy fővárosi bíró és egy ügyész több személyes adata: lakcímük, mobiltelefonszámuk, egyiküknek a fényképe is. A szélsőséges nézeteket hirdető portálon a zavargásokban részt vevőkkel szemben eljáró bírákat és ügyészeket több cikkben is hazaárulóknak, vérbíráknak titulálták. A személyes adatok nyilvánosságra kerülése után az érintetteket telefonon és levélben ismeretlenek számos alkalommal megfenyegették, zaklatták.

Az ügyészség szerint M. Balázs a kérdéses időszakban a kuruc.info főszerkesztője volt, így büntetőjogi felelősség terheli személyes adattal való visszaélés, valamint nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt. A vádlott elfogultsági indítványára az ügyet előbb a Székesfehérvári Városi Bíróságon, majd a fellebbezést követően a Fejér Megyei Bíróságon tárgyalták. G. Boda Orsolyától, a megyei bíróság szóvivőjétől megtudtuk, a napokban meghozott másodfokú ítélet helybenhagyta az elsőfokú döntést, azaz bizonyítottság hiányában M. Balázst felmentették az ellene emelt vádak alól.

Az ítélet szerint a bírósági eljárás során az ügyészségnek nem sikerült bizonyítania az álláspontját. A vádat részben tanúvallomásokra, részben arra a tényre alapozták, hogy a kuruc.info hirdetéseit a Hun Média Kft. szervezte, s ebben a cégben M. Balázsnak tulajdonrésze volt. A vád koronatanúja Polgár Tamás (Tomcat) volt, aki maga jelentkezett az ügyészségen azzal, hogy tárgyi bizonyítékokkal tudja igazolni: a kérdéses időszakban valóban M. Balázs volt a kuruc.info főszerkesztője.

Tomcat számos olyan cikket mutatott be a bíróság előtt, amelyek még 2006 ősze előtt jelentek meg a kuruc.infon, és azokon M. Balázs több alkalommal is főszerkesztőként jelölte meg magát. Polgár szerint a vádlott csak a 2006-os események után próbálta meg eltüntetni a nyomait a weboldalról, onnantól tagadta azt, hogy köze lenne a portálhoz. Tomcat vallomását azonban jelentősen gyengítette, hogy saját bevallása szerint is 2008 óta perben és haragban áll egykori harcostársával.

M. Balázs, aki a bírósági eljárás végéig egyszer sem tett vallomást, és nem válaszolt a neki feltett kérdésekre sem, az elsőfokú eljárás végén az utolsó szó jogán mégis megszólalt: elmondása szerint semmilyen kapcsolatban nem állt a kuruc.infoval, és nem követte el a terhére rótt bűncselekményt.

Az elsőfokú bíróság a tárgyaláson bemutatott bizonyítékok alapján nem látta bizonyítottnak, hogy M. Balázs lett volna a webportál főszerkesztője. A tavasszal kihirdetett ítélet arra is kitért, hogy az eljárás során nem sikerült beszerezni olyan adatokat, amelyek igazolták volna, hogy a vádlottnak hozzáférése lett volna a portál felületéhez.

Az elsőfokú döntés ellen az ügyészség a vádlott bűnösségének megállapításáért, a védelem a bűncselekmény hiányának kimondásáért fellebbezett, a megyei bíróság azonban változtatás nélkül hagyta jóvá az ily módon jogerőssé vált ítéletet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.