Jobbikos erődemonstráció Miskolcon

Bevonult a Jobbik szombaton a miskolci számozott utcákba, s negyven-ötven fő részvételével demonstrált a nyomortelepek ingyenes felszámolásáért, riadalmat keltve az ottélőkben. A rendőrség szerint mindössze a párt egyik önkormányzati képviselője tartott itt lakossági tájékoztatót.

- Az asszonyok sírtak. Nem elég, hogy folyamatosan azzal zaklatják az itt élőket, költözzenek el a városból, s még pénzt is ajánlanak cserébe, most a Jobbik jött a nyakukba. Itt vonultak vagy negyvenen-ötvenen szombat délelőtt, kopaszok, fekete pólókban, fenyegető tekintettel – ezt mondja Botos Ferenc, a miskolci cigány önkormányzat egyik képviselője.

Őt riasztották szombaton reggel a borsodi város úgynevezett számozott utcáiban élők, hogy jöjjön azonnal, mert a roma közösség által lakott településrészen masírozik a Jobbik csapata. A rendőrségen viszont ezzel kapcsolatos kérdésünkre azt mondta az ügyeletes szóvivő: egy jobbikos önkormányzati képviselő tartott itt tájékoztatást a párt nyomortelepek felszámolásával kapcsolatos terveiről, incidens nem történt, s a rendőrség is jelen volt, hogy bármilyen provokációt megakadályozzon.

A miskolci számozott utcákban élők sorsa a májusi országgyűlési választás idején került először terítékre, amikor Soós Attila, a miskolci önkormányzat Fidesz-KDNP frakciójának szóvivője arról beszélt, hogy fel kell számolni a helyi "gettókat és nyomortelepeket".

Később már finomította a szavait, s hol a „szegény-telep" hol pedig az „avult telep" kifejezést használta.

Nem sokkal ezután a jobboldali vezetésű testület megszavazta a rendeletet, miszerint kétmillió forintot adnának azoknak a családoknak, amelyek kiköltöznek miskolci önkormányzati bérlakásokból, s vállalják, hogy magasabb komfortfokozatú ingatlant vesznek egy másik településen. Az így megvásárolt lakásokra öt évig elidegenítési tilalmat jegyeznének be, így akadályozná meg Miskolc, hogy a „városból kitett" családok később visszavándoroljanak

A számozott utcákban élők azonban a házuk falára kitett transzparensekkel üzenték: nem akarnak elmenni innét, a várost az ígért pénz többszöröséért sem hagyják el.

Váradi Gábor, a miskolci cigány kisebbségi önkormányzat elnöke korábban többször hangsúlyozta: egyetértenek azzal, hogy a lepusztult telepeket fel kell számolni, de nem fogadják el, hogy cserébe az itt élőket el akarják űzni a városból.

Botos Ferenc tudósítónknak azt mondta: ez egy összetartó közösség, van lakóbizalmijuk is, és az itt élők rendszeresen tartják a kapcsolatot az őket képviselő cigány politikusokkal. Ő úgy tudja: a Jobbik azután érkezett ki a városrészbe, miután valaki bejelentést tett a rendőrségen, hogy a számozott utcákban dizájner drogokat árulnak.

- Ez azonban szemenszedett hazugság, s csak ürügy volt arra, hogy a Jobbik negyven-ötven fővel fenyegetően felvonuljon is. Az egész azért is felháborító, mert ez már az önkormányzati választási kampány előszele, s a párt a cigány-gyűlölet mentén akarja megszólítani a lehetséges szavazóit – vélekedett.

Kerestük Jakab Pétert, a szombat délelőtti „sajtótájékoztatót" szervező jobbikos önkormányzati képviselőt, de nem tudtuk elérni. Pártja honlapján azonban ott az állásfoglalása, amelyet a most csütörtöki miskolci önkormányzati ülés után fogalmazott meg.

Ezen Kriza Ákos, Miskolc polgármestere levette a napirendről a Jobbik javaslatát, hogy ne adjanak pénzt az önként elköltöző romáknak, hanem ellentételezés nélkül számolják fel a gettókat. Jakab Péter bejelentette: a lakossághoz fordulnak, s aláírásgyűjtést indítanak az ingyenes gettófelszámolásért.

A Jobbik önkormányzati képviselője szerint bár a Fidesz hetek óta a telepek felszámolásával kampányol, a konkrét intézkedésekről nem született közgyűlési döntés.

Közölte: a Jobbik fontosnak tartja, hogy a képviselők olyan gettófelszámolást szavazzanak meg, ami az adófizetőknek nem kerül pénzébe.

Szerinte egyértelművé vált, hogy a Fidesz célja nem a gettófelszámolás, hanem az, hogy a választások előtt „kitömjék a törzsszavazóik zsebét" kétmillió forinttal. A témával Egyed Zsolt, a radikálisok országgyűlési képviselője is foglalkozott az Országgyűlés hétfői ülésén, azt hangoztatva: a kormány nem tett rendet, hanem lemondott a keleti régióról, magukra hagyva, kiszolgáltatva a bűnözésnek az ottani embereket.

Szerinte nem megoldás a problémára, ha vidékre "exportálják" a bűnözést. Erre Pintér Sándor belügyminiszter úgy reagált, hogy a határozatot Miskolc önkormányzata hozta meg, így nem tartozik tárcája hatáskörébe az ügy.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.