Jobbik: a Fidesz ne csak "udvari szervezeteivel" tárgyaljon

A Jobbik "vérlázítónak" tartja, hogy a Fidesz kormány "jellemzően udvari szervezeteivel ül asztalhoz", és nem hajlandó konzultálni a hitelkárosultak legszélesebb körét képviselő, mintegy húsz civil szervezetből álló szövetséggel, az Otthonvédelmi Tanáccsal.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese és Tatár József, az Otthonvédelmi Tanács szóvivője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében arra reagálva írta ezt, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden bejelentette: a tárcát vezető Varga Mihály a devizahitelesek ügyében tárgyalt az érintettek jelentős részének érdekeit képviselő Civil Összefogás Fórum-Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány tagjaival.

A Jobbik közleményében örömének adott hangot, amiért a kormányzat "háromévnyi huzavonát követően" valóban tárgyalóasztalhoz ülne a hitelkárosultakat képviselő civil szervezetekkel, azt azonban nem értik, a kabinet miért nem hajlandó tárgyalni az Otthonvédelmi Tanáccsal.

Z. Kárpát Dániel és Tatár József ezért ismételten meghívta a nemzetgazdasági minisztert a devizahiteles kerekasztal következő ülésére. Annak ellenére - fűzték hozzá -, hogy a károsultak "a politikai és a jogi front kiszáradása után" egyre inkább az utcán kényszerülnek hangot adni követeléseiknek.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken jelentette be, hogy a kormány tárgyalási mandátumot adott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, e szerint ki kell vezetni a lakáscélú devizahitel intézményét a magyar pénzügyi rendszerből. "Most van, a jövőben pedig nem lesz" lakáscélú devizahitel - a kormányfő szavai szerint ezt kell megoldania Varga Mihálynak, aki szabad kezet kapott azzal kapcsolatban, hogy milyen megoldást választ. Orbán Viktor megjegyezte, olyan megoldásra van szükség, amely nem dönti be a magyar pénzügyi rendszert.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.